Évi 60 milliárd euró az olasz maffia védelmi bevétele

Vágólapra másolva!
Az olasz kiskereskedők szövetsége, a Confesercenti által elkészített "SOS Business" című legfrissebb elemzés szerint Olaszországban a maffia taktikát változtatott, és a korábbi erőszakos merényletek helyett uzsorakölcsönökből és védelmi pénzekből szerzi bevételei nagy részét. A becslések szerint mintegy 160 ezer üzlet, vendéglő és kereskedő fizet védelmi pénzt, ami évi 60 milliárd eurót tesz ki - írja pénteki számában a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Az elemzésből kiderül, hogy a maffia tevékenysége manapság a Rómától délre fekvő területekre, és főként Szicíliára korlátozódik. Míg az ország északi részeiben csupán minden tizedik kereskedő fizet havi néhány százaléknyi védelmi pénzt, addig Nápoly körzetében minden második kereskedő, üzlet és vendéglő fizet, Palermóban és Cataniában pedig az üzletek 80 százaléka.

Becslések szerint az olasz maffia éves bevételei elérik a 60 milliárd eurót. Ez többek közt annak köszönhető, hogy újabban nem kizárólag a vendéglátók és kereskedők "döntenek" a fizetés mellett, hanem már a patikákat, és újságárusokat is felkeresik a "védelmi szakemberek", sőt a színházak és sportrendezvények szervezői sem menekülhetnek. A bővülő profilnak köszönhetően az elmúlt évben 10 százalékkal nőtt a maffia bevétele.

Kitűnően jövedelmező üzletág az uzsora is. Évente mintegy 9 milliárd dollárnyi uzsorakölcsönt vesznek fel a boltosok a bűnszövetkezetektől, rendszerint 10-15 százalékos kamatra. Ez az összeg a magyar vállalati hitelállomány közel fele. Amennyiben a hitel törlesztése csúszik, úgy először büntetőkamatot számít föl a maffia, ami akár az évi 500 százalékot is elérheti, és csak ezt követően nyúl keményebb eszközökhöz - írja a Magyar Hírlap.

(Üzleti Negyed)

Korábban: