Vágólapra másolva!
Sem a külső, sem a belső egyensúlyban nem várható számottevő javulás az év hátralévő részében, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb makrogazdasági előrejelzése szerint. Továbbra is nagymértékű hiány jellemzi az államháztartás egyenlegét, valamint a fizetési mérleget, áll az elemzésben.
Vágólapra másolva!

Az államháztartás hiánya szeptemberben meghaladta a 750 milliárd forintot, s a jelenleg használt GFS módszertan szerint év végére elérheti a 850 milliárd forintot. Az EU-ban használatos ESA95 metodika alapján ez a GDP 6,5 százalékát jelenti - állapítják meg az Ecostat elemzői.

A folyó fizetési mérleg egyenlege augusztusban több mint 2,1 milliárd euró volt. Tovább romló áruforgalmi hiány és gyenge turizmus jellemzi a külső egyensúlyt. A külföldi tőkebefektetések ugyanakkor tovább csökkennek, a hosszú távon bizonytalan portfólió-befektetések javára.

A magyar gazdaság 3,1 százalékkal bővült a második negyedévben, ami a fejlett országokénál magasabb GDP növekedést valószínűsít 2002-re. Az Ecostat szerint az előző évi teljesítménynél ugyanakkor alacsonyabb lesz a bruttó hazai termék növekedése, éves szinten 3,3 százalék körül alakul.

Az ipari termelés meglehetősen hektikus volt az utóbbi hónapokban. A júliusi 8,5 százalékos bővülést augusztusban közel 3 százalékos csökkenés követte. Az exportértékesítés ugyanakkor továbbra is meghaladja a belföldi értékesítést.

A prognózis 2002-ben 2,5 százaléknál alig magasabb növekedéssel számol. Hozzáteszik, hogy az exportlehetőségek javulásával párhuzamosan bővülő termelésre lehet számítani 2003-ban.

Az építőipar teljesítménye kiugró mértékben javult 2002-ben. Míg az elmúlt év végére, valamint az idei év első felére a lakásépítések, addig a második félévben az irodaépítések dinamizálták az ágazat termelését. Az év egészére az Ecostat elemzői az építőipar 17 százalékos bővülését várják, azzal együtt, hogy jövőre az ágazat bővülése némileg lassulhat.

Az infláció csökkenése szeptemberben megtorpant. Év végéig a fogyasztói árindex lassú emelkedése valószínűsíthető, decemberre elérheti az 5,3 százalékot. Éves átlagban szintén 5,3 százalék körül alakul az árindex. A jövő évi infláció alakulását illetően a legnagyobb bizonytalanságot az államháztartási hiány csökkentésének esélye, a bérkiáramlás szabályozhatósága valamint a hatósági árak emelésének mértéke jelenti. Az Ecostat 2003-ra 4,8 százalékos éves átlagos inflációval számol.

Az előrejelzés szerint a forint várhatóan továbbra is a sáv erős oldalán, a sávközéptől 11-12 százalékra fog állni. A monetáris politika lazítása a következő év elején képzelhető el, a fogyasztói árindex alakulásának függvényében.

Az összeállítás rámutat: a világgazdasági konjunktúra késik, az exportkereslet élénkülése továbbra sem érte el a várt szintet, ami a hazai ipari termelést is lassítja. Az UNCTAD (United Nations Conference on Trade and Development) legfrissebb jelentése szerint bár a világban 5 százalékkal csökkent a tőkebefektetések volumene, Kelet-Európában bővült, amiből azonban egyre kisebb rész jut Magyarországra. A rangsorban a magyar gazdaság a lengyel és a cseh mögé került, tőkevonzó képessége érezhetően csökkent az elmúlt évhez képest. Ebben szerepet játszik a társasági adózás szabályainak uniós harmonizációja, a terhek jövőbeli emelésének kötelezettsége is.

(MTI)

Ajánlat:

Ecostat