Tízezres elbocsátás az ABB-nél

Vágólapra másolva!
A cég adósságállományának csökkentése érdekében több mint 10 ezer alkalmazottját bocsátja el az ABB - jelentette be pénteken Jürgen Dorfmann, a vállalat vezérigazgatója. Az energetikai óriáscég vezetője azt is közölte, hogy a társaság nyeresége jelentősen alacsonyabb lesz a vártnál. A befektetők elsősorban a cég ellen az Egyesült Államokban folyó azbesztperek miatt fordultak el a vállalat részvényeitől.
Vágólapra másolva!

Jürgen Dorfmann az elbocsátásoktól 800 millió dolláros megtakarítást remél a következő másfél évben - írja a BBC News Online. A vezérigazgató által pénteken ismertetett új vállalati stratégia célja az adósság csökkentése és a befektetők bizalmának visszaszerzése: az ABB jelenlegi, 8 milliárd dolláros adósságát 2003 végére 6,5 milliárdosra, 2005-ig pedig 4 milliárdosra kívánja leszorítani.

A bejelentés után a svájci-svéd vállalat részvényeinek árfolyama több mint 10 százalékkal, 2,66 frankra zuhant a zürichi tőzsdén; később a papírok értéke stabilizálódott, árfolyamuk 2,75 frankra emelkedett.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

ABB