Többtízezres elbocsátások jövőre

Vágólapra másolva!
Az idei 25 ezer után 2003-ban akár 35-40 ezer állás is megszűnhet Magyarországon - írja keddi számában a Világgazdaság. A lap által megkérdezett szakértők szerint a leépítéseket az elhúzódó gazdasági fellendülés, a magas minimálbér és az erős forint okozhatja.
Vágólapra másolva!

A hagyományos válságágazatok, mint a bányászat vagy az acélgyártás várható átalakulása is növelheti a 2003-ban megszűnő munkalehetőségek számát.

A lap által megkérdezett szakértők szerint több cég kényszerülhet az IBM-hez hasonló okokból leépítésre, mert az emelkedő minimálbér és a termékeik iránti csökkenő piaci keresletre ez jelenthet megoldást számukra.

A vendéglátó-ipari cégek az egyre erősebb forint és a csökkenő idegenforgalom miatt kényszerülhetnek leépítésre, míg számos nagyvállalat hatékonysága növelése érdekében csökkentheti alkalmazottainak számát.

A lap úgy értesült, hogy a foglalkoztatási tárcának egyelőre becslése sincs a 2003-ban megszűnő állások számáról.

(Üzleti Negyed)