Lemondásra szólították fel a német pénzügyminisztert

Vágólapra másolva!
A német gazdaság jövőre is gyengélkedni fog - derült ki a szerdán nyilvánosságra hozott német és külföldi előrejelzésekből, amelyek publikálása után az ellenzék Hans Eichel német pénzügyminiszter menesztését követelte.
Vágólapra másolva!

A kormány független gazdasági tanácsadói - az "öt bölcs" -szerdán kiadott éves jelentésükben 1,0 százalékos gazdasági növekedést jósoltak a jövő évre, az idei évre pedig 0,2 százalékot.

A német kormány egyelőre kitart amellett, hogy jövőre a gazdaság Németországban 1,5 százalékkal növekszik majd, az idén pedig 0,5 százalékkal. Ezt az előrejelzést október végén adta ki a kormány, lefelé módosítva az év eleji 0,75 százalékos GDP-növekedési jóslatát erre az évre, és a 2,5 százalékosat a jövő évre.

Az Európai Bizottság - a vezető német gazdaságkutató intézetek előrejelzéseivel egybecsengően - 1,4 százalékos gazdasági erősödést vár Németországban jövőre, az idei évben 0,4 százalékosat.

Az "öt bölcs" elemzése szerint Németországban az államháztartási deficit 2002-ben a GDP 3,7 százalékát teszi majd ki, jövőre pedig 3,3 százalékát, feltéve, hogy a kormány nem lesz képes megvalósítani takarékossági elképzeléseit.

Az Európai Bizottság szerdán Brüsszelben azt valószínűsítette, hogy a GDP-arányos államháztartási deficit Németországban 3,8 százalékos lesz az idén, és még jövőre is 3,1 százalékos, de ez az előrejelzés is függ a német konszolidálási erőfeszítések sikerétől vagy sikertelenségétől.

Ugyancsak szerdán vált ismeretessé, hogy Németországban az idén és jövőre több mint 31 milliárd euró nem folyik be adókból. Az adóbecsléssel foglalkozó munkacsoport ennél a számnál figyelembe vette a törvényileg még nem elhatározott, de a jövő évi költségvetés tervezésénél már beszámítható adójogi változások mérséklő hatását. Ennek figyelmen kívül hagyásával az adójövedelem-kiesés elérné a 37 milliárd eurót.

Az Európai Bizottság szerdán eljárást kezdeményezett Németország ellen, mivel az euróövezet országaira vonatkozó, 1997-es stabilitási és növekedési paktum - amelyet akkoriban éppen Németország kezdeményezett - ezt írja elő, ha valamelyik valutanuniós országban megsértik az euróövezeti tagság feltételeit, amelyek között van a 3 százalékos határ az államháztartási hiányra.

(MTI)