Vágólapra másolva!
A kormányprogramban foglaltaknak megfelelően ez év végén megszűnik az APEH Bűnügyi Igazgatósága, így az adóhatóság bűnüldözési és nyomozó hatósági feladatai az Országos Rendőr-főkapitánysághoz (ORFK) kerülnek vissza - hangzott el a kormány csütörtöki ülését követő tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta: az ORFK-n belül új nyomozó szerv jön létre, amelyet a javaslat szerint Pénzügyi Nyomozó Igazgatóságnak fognak nevezni. Az APEH Bűnügyi Igazgatósága alkalmazottainak jelenlegi köztisztviselői szolgálati jogviszonya megmarad, járandóságukat tekintve sem éri őket hátrány. Az ORFK a korábbi szervezet jogutódja lesz.

- Az ORFK új nyomozó szervének induló vagyonát és jövő évi költségvetési előirányzatait az APEH vagyonából, valamint a bűnügyi igazgatóság büdzsé-előirányzatából biztosítják - mondta a kormányszóvivő.

(MTI)

Korábban:

Év végéig az APEH-nél maradnak az adónyomozók
(2002. július 10.)

Ajánlat:

APEH