Lendületben az építőipar

Vágólapra másolva!
Az építőipari termelés volumene 2002 szeptemberében munkanaptényezővel kiigazítva 26 százalékkal haladta meg a 2001. szeptemberit, az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 0,8 százalékkal volt magasabb. Kiigazítatlan adatok alapján 2002 első kilenc hónapjában 23 százalékkal emelkedett a termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokban megfigyelt jelentős növekedést néhány nagy szervezet termelésnövekedése mellett a kisszervezetek termelésének emelkedése eredményezte (szeptemberben a legalább 300 főt foglalkoztató szervezetek termelése közelkétharmadával, az 50 fő alattiaké 27 százalékkal nőtt). A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének termelése 2002. szeptemberben 27 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest; az épületgépészeti szerelés termelése kiugróan, 42 százalékkal nőtt a tavaly szeptemberi alacsony bázishoz viszonyítva.

A befejező építés alágazat termelése 19,4 százalékkal haladta meg a 2001. azonos időszakit. Az épületek építése 19 százalékkal, az egyéb építmények építése a korábbi hónapokhoz hasonlóan jelentősen, 40 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, elsősorban az útépítési munkáknak köszönhetően.

Az év első kilenc hónapjában valamennyi megyében nőtt a termelés. A legnagyobb mértékben, 46, illetve 42 százalékkal a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Hajdú-Bihar megyei székhelyű szervezetek termelése emelkedett, de jelentős a Békés és Bács-Kiskun megyei székhelyű szervezetek egyharmadot meghaladó termelésnövekedése is.

Az építőipari vállalkozások 2002 szeptemberében az egy évvel korábbinál 5,3 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, ezen belül az épületek új szerződéseinek volumene 2,1 százalékkal, az egyéb építményeké 9,4 százalékkal emelkedett.

2002 első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakinál összesen 23 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek az építőipari szervezetek. A hó végi szerződésállomány volumene 13%-kal magasabb a 2001. szeptemberinél, ezen belül az épületek építésének szerződésállománya 11 százalékkal, az egyéb építményeké 14 százalékkal nőtt.

2001 szeptemberéhez viszonyítva az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,7 százalékkal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 5,1 százalékkal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havihoz viszonyítva 0,3 százalékkal voltak magasabbak - áll a KSH jelentésében.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Tovább nőtt az építőipari termelés
(2002. október 17.)

Ajánlat:

KSH