<p>Csak szeptemberben lesz diákhitel-piacnyitás</p>

Vágólapra másolva!
Várhatóan csak a jövő év szeptemberétől csatlakozhatnak a hazai kereskedelmi bankok a diákhitelezésbe - tudta meg a Napi Gazdaság a pénzügyi tárca képviselőitől, és azt sem lehet egyelőre tudni, hogy a pénzintézetek milyen feltételekkel indítanák a számlák vezetését.
Vágólapra másolva!

A Diákhitel Központ által közzétett felhívásra a bankok november 20-ig felelhetnek: érdeklődnek-e a diákhitel-üzlet iránt, vagy sem. A felhívás szerint a hitelfolyósításban részt vevő bankoknak vállalniuk kell a kedvezményes számlavezetést, az ingyenes ATM-használatot, illetve a bankkártya-kibocsátást.

A felmérés célja, hogy kiderüljön: hány pénzintézet és milyen feltételekkel hajlandó ténylegesen részt venni a diákhitelezésben. Amennyiben a jelentkező bankok olyan feltételeket szabna meg, amelyekkel a jelenlegi rendszer nem működtethető, akkor a kormányzat e bankok nélkül folytatja a hitelezést.

A bankok számára megnehezíti a helyzetet, hogy még nem készült el a diákhitelezésről szóló új kormányrendelet, amelynek elkészítésével vélhetően megvárják a mostani pályázat kiértékelését - írja a Napi Gazdaság.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: