Radikális kamatvágást sürgetnek a gyáriparosok

Vágólapra másolva!
Ha rövid időn belül a jegybank nem hajt végre 100 bázispontos kamatcsökkentést, akkor teljesen elszakad egymástól a monetáris és a fiskális politika - mondta Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke hétfőn. A szervezet szerint a forint gyengítése érdekében az árfolyamsáv közepét is meg kellene változtatni.
Vágólapra másolva!

Az szövetség úgy véli, hogy jövőre mindössze 3 százalékkal bővül a gazdaság, ezért a költségvetéssel - amelynek készítésekor a kormány 4-4,5 százalékos növekedéssel számolt - már 2003 első negyedévének végén problémák lehetnek.

MGYOSZhttp://www.mgyosz.hu

Széles Gábor szerint 150 ezer munkahely elvesztését eredményezheti, ha nem sikerül legalább 10 milliárd forinttal kompenzálni a minimálbér emeléséből adódó többletterheket a leginkább rászoruló iparágakban.