Széchenyi-tervből Széchenyi vállalkozásfejlesztési program

Vágólapra másolva!
Széchenyi vállalkozásfejlesztési program néven tervezik meghirdetni a kis- és középvállalkozások egységes fejlesztési rendszerét - értesült a Világgazdaság. A hamarosan kormány elé kerülő program többek között technológiai felzárkózási beruházási hitelprogram indítását, valamint vállalkozói ratingszolgáltatás kifejlesztését javasolja.
Vágólapra másolva!

A kormány-előterjesztés szerint a Széchenyi-terv csak részben szolgált vállalkozásfejlesztési célokat, mert a 2001-2002-es évben az odaítélt 188 milliárdos támogatásból a vállalkozások 46 százalékban, összesen 85 milliárd forintban részesültek. Ebből a kis- és középvállalkozások 71 milliárd forintnyi összeget kaptak, ami a pályázati támogatás kevéssel több, mint a harmadát jelenti.

A tervezet szerint egységes kis- és középvállalkozás-fejlesztési rendszer alakulna ki, mely a programok differenciált támogatási, azaz pályáztatási rendszerét szorgalmazza. A versenyképesség javítását modernizációs célokat szolgáló hitelprogramokkal oldanák meg; a konstrukciót az MFB, illetve kereskedelmi bankok dolgoznák ki.

Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhttp://www.gkm.hu

A vállalkozói ratinggel a kis- és középvállalkozások tőkepiaci szolgáltatásokhoz való hozzáférését kívánják segíteni. A pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést segítenék a tervezet szerint a speciális vállalkozói szegmensek részére kialakított hitelkonstrukciók, a mikrohitelprogram, a Széchenyi-kártya, a hitelgarancia, valamint a regionális garanciaszövetkezetek. A tervezet a vállalkozások összeolvadásának ösztönzését javasolja.