Bankkártyával leginkább hipermarketekben vásárolunk

Vágólapra másolva!
Egyre növekszik a bankkártyával fizető vásárlások aránya a napi fogyasztási cikkek piacán. Idén az első félévben minden 100 forintból 6-ot kártyával egyenlítettek ki a pénztáraknál, szemben az egy évvel korábbi 4 forinthoz képest - állapítja meg a GfK Piackutató Intézet "Kereskedelmi Analízisek" című tanulmánya.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszerek, háztartási vegyi áruk és kozmetikumok vásárlásának számát tekintve még nincs változás, ugyanis átlagosan minden századik vásárlásnál fizetnek kártyával a napi fogyasztási cikkekért. Ez az arány az idei első félévben ugyanúgy jellemző, mint a tavalyi és tavalyelőtti év hasonló időszakában.

A bolttípusok között kiemelkedő szerepet játszik a hipermarket, ahol átlagosan minden nyolcadik vevőnél - 13 százalékuknál - kerül elő a kártya. A vásárlások értékét nézve kiderül azonban, hogy a hipermarketek forgalmukból egynegyedéhez - átlagosan 23 százalékhoz - bankon keresztül jutnak hozzá, az idei első félévi adatok szerint. További 3 százalékot egyéb módon egyenlítenek ki. Így a készpénz aránya már csak 74 százalék.

GfK Piackutató Intézethttp://www.gfk.hu

Szupermarketben a forgalomból átlagosan 6, drogériában 5, diszkontban és C+C áruházban a vásárlások beszerzéseinél 3-3, lánchoz tartozó kis boltban pedig 1 százalék jut kártyás fizetésre.

Napi fogyasztási cikkek vásárlásánál a fizetés módjainak megoszlása különböző bolttípusokban, érték szerint, 2002 első félévében, százalékban.

Bolttípus

Készpénz

Kártya

Egyéb

Országos átlag

93

6

1

Hipermarket

74

23

3

Szupermarket

93

6

1

Diszkont

95

3

2

C+C a háztartások beszerzéseiből

97

3

0

Lánchoz tartozó kis bolt

98

1

1

Önálló kis bolt

99

0

1

Drogéria

95

5

0