Biztosított a közszféra keresetemelésének forrása

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés elfogadta a kormány által támogatott, a 2003-as költségvetés tervezetéhez benyújtott módosító javaslatokat. A jövő évi büdzsében így többek között a tervezetthez képest 5 milliárd forinttal több jut a rendőrségnek, és 6,2 milliárddal az önkormányzatoknak, és többletforrást kap az Egészségbiztosítási Alap is. A javaslatokat - három kivételével - az ellenzék is támogatta.
Vágólapra másolva!

A parlament így többek között elfogadta azt a javaslatot, amely a rendőrség dologi előirányzatait összesen 5 milliárd forinttal növeli. Az összegből 1,2 milliárd a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, 2,7 milliárd az Országos Rendőr-főkapitányságnak, a fennmaradó összeg pedig a megyei rendőr-főkapitányságoknak jut.

Ellenzéki nemek

A kabinet által támogatott módosító indítványok közül az ellenzék háromra szavazott nemmel. Kevesellték, ezért elutasították azt a koalíciós indítványt, amely 83 ezer forintban határozta meg a gyed havi összegét és 6,2 milliárd forintba az önkormányzatok szükséges többlettámogatását. Az ellenzék nem támogatta azt sem, hogy 2003-tól az ORFK felügyelje az adónyomozókat.

Az önkormányzatok az eredeti tervhez képest 3 milliárd forint többletforrást kapnak a béremelések terheinek enyhítésére, és 2,4 milliárdot az intézményfenntartó társulás óvodájába, általános iskolájába járó gyerekek, valamint a bejárók utáni normatívának emelésére. Megszavazták a képviselők azt a javaslatot is, amely a közszférában a diplomás alkalmazottak részére bevezeti a 100 ezer forintos legkisebb illetményt.

300 millió forinttal nő a tangazdaságok támogatási összege, és több pénz jut a sürgősségi betegellátás tárgyi eszközfeltételeinek javítására.

Az idei költségvetés terhére nő az Egészségbiztosítási Alap gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-támogatás előirányzata.

Bővül Budapest és öt nagyváros tömegközlekedésének támogatására szánt keret, és a Magyar Televízió is 5 milliárd forint pluszforráshoz jut.

A szavazás előtt László Csaba pénzügyminiszter elmondta: a jövő évi büdzséhez érkezett 1945 módosító indítvány azt mutatja, hogy az ellenzék által rövidnek ítélt idő alatt is sikerült a képviselőknek tanulmányozniuk a törvényjavaslatot.

A miniszter megerősítette: a kormány elkötelezett az államháztartás hiányának lefaragása mellett, és kiegyensúlyozott növekedési pályára kívánja állítani a gazdaságot, ezért nem támogatja az ellenzék hiányt növelő javaslatait.