Volán-sztrájk lehet januárban

Vágólapra másolva!
Ha december 12-éig a tulajdonos ÁPV Rt. nem ad megfelelő választ a Volán-buszvezetők jövő évi bérfejlesztési igényére, akkor január 6-án hajnali fél öttől kétórás országos sztrájkot tartanak - közölte Inokai Géza a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) szombati kongresszusán született döntést.
Vágólapra másolva!

Inokai Géza hangsúlyozta: ha a január 6-i munkabeszüntetés nem vezet megállapodáshoz, akkor további sztrájkokat hirdetnek. Az elnök utalt arra, hogy a kényszerítő eszközhöz hatéves tárgyalás után fordulnak a buszvezetők. Szerinte a Volán-társaságok azért kerültek nehéz helyzetbe, mert szolgáltatásuk ára nincs megfizetve.

A KKSZ elnöke elmondta: azt tartanák megfelelőnek, ha a járművezetők bérét a nemzetgazdasági átlagkeresethez igazítanák, ami járművezetőként 29500 forint havi keresetnövekedés lenne. Ez 26,4 százalékos bérfejlesztésnek felelne meg, ami az államnak 9 milliárd forintjába kerülne.

A Volán-buszok vezetőinek keresete 20 százalékkal marad el a nemzetgazdasági átlagtól. Jelenleg egy autóbuszvezető bruttó 110 ezer, nettó 70 ezer forintot keres és meglehetősen nehéz munkakörülmények között dolgozik - mondta Inokai.