Pénteken döntenek a sztrádatenderekről

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Autópálya Rt. pénteken dönt az augusztus 28-án meghirdetett három autópálya szakasz megépítésére kiírt előminősítéses, nyílt közbeszerzési eljárás győzteseiről - tájékoztatott közleményében az NA Rt. csütörtökön. A legjobb ajánlatok összege 29 milliárd forinttal
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint pénteken határoznak arról, hogy ki építheti meg az M7-es Balatonszárszó-Ordacsehi 19,65 kilométeres, az M3-as Polgár-Görbeháza 12,7 kilométeres, illetve az M7-es Becsehely-Letenye 8,76 kilométeres szakaszát és a hozzákapcsolódó M70-es Letenye-Tornyiszentmiklós közötti 18,6 kilométeres részét.

Az M7-es Balatonszárszó-Ordacsehi közötti szakaszára három részvételi jelentkezés érkezett szeptember 23-ig: a Strabag Építő Kft., a Hídépítő Rt. vezette Szárszó Konzorcium, amelynek tagja a Betonút Szolgáltató és Építő Rt., valamint az "M7 Balaton 2002" Közös Vállalkozás. Ez utóbbit az EGÚT Egri Útépítő Rt. vezeti, tagja a Debreceni Magas-, Mély- és Útépítő Rt.

Az M3-as Polgár-Görbeháza közötti szakaszára öten adtak be ajánlatot: a Strabag Kft., a Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft., a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. Ez utóbbi a Hídépítő Rt. vezette "M3" Konzorcium tagjaként is pályázott. Ajánlatot nyújtott be az "M3 Görbeháza 2002" Közös Vállalkozás is, amelyet az EGÚT Egri Útépítő Rt. vezet, tagja a Debreceni Magas-, Mély- és Útépítő Rt.

Az M7-es Becsehely-Letenye és M70-es Letenye- Tornyiszentmiklós közötti szakaszára négy pályázat érkezett. A Strabag Építő Kft., a Betonút Szolgáltató és Építő Rt., az Országhatár Konzorcium, valamint az "M7-M70 Letenye 2002" Közös Vállalkozás jelentkezett.

Az Országhatár Konzorcium vezetője a Hídépítő Rt., tagja a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. Az "M7-M70 Letenye 2002" Közös Vállalkozást az EGÚT Egri Útépítő Rt. vezeti, tagja a Debreceni Magas-, Mély- és Útépítő Rt. A munkák várható kezdete 2003. március 1., a teljesítés határideje 2004. június 30., kivétel az M7-es Balatonszárszó-Ordacsehi szakasz, ahol 2005. június 30.

E szakaszokra korábban közbeszerzés nélküli zárt meghívásos tendert tett közzé az NA Rt., ám eredményt végül is nem hirdettek. A 2002. július 22-i nyilvános tenderbontáson kiderült, hogy az M7-es Balatonszárszó-Ordacsehi közötti szakasz plusz 3 híd megépítésére a Hídépítő-Strabag Rt. konzorciumának 54,65 milliárd forintos ajánlata volt a legkedvezőbb.

Az M3-as autópálya Polgár-Görbeháza közötti 12,7 kilométer hosszú szakaszára az Egri Útépítő Rt. adta be a legkedvezőbb árajánlatot, 15,8 milliárd forinttal.

Az M7-es Becsehely-Letenye közötti szakaszára 14,548 milliárd forinttal a Betonút Rt.-é volt a legalacsonyabb árajánlat. Az M70-es autóút Letenye-Tornyiszentmiklós közötti szakaszára 24,355 milliárd forinttal a Strabag Hídépítő Konzorcium adta a legkedvezőbb árú ajánlatot.

A legjobb ajánlatok összege 109,4 milliárd forint volt, 29 milliárd forinttal kevesebb, mint a Vegyépszer május eleji egyedüli ajánlata.