A bizottság támogatta az idei büdzsé módosítását

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága hétfői ülésén támogatta a 2002. évi központi költségvetés főösszegeinek módosítását. A módosító indítványok érintették a bevételi és kiadási összegeket, így módosították a hiányt, mondta a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke, Bathó Ferenc.
Vágólapra másolva!

Nincs olyan jövőre tervezett költségvetési kiadási tétel, amelyet az idei hiány terhére számolnak el, mondta a főcsoportfőnök. Az államháztartás hiánya az idén várhatóan eléri a GDP 9,2 százalékát, mondta Bathó Ferenc.

A javaslattal szemben több ellenzéki képviselő felvetette, hogy a főösszegek módosításának egyedüli törvényes megoldása pótköltségvetés benyújtása lett volna. Az elfogadott módosító javaslat az idei költségvetés bevételi főösszegét 4288 milliárd 354,5 millió forintban, kiadási főösszegét 5506 milliárd 351,9 millió forintban, hiányát pedig 1217 milliárd 997,4 millió forintban állapítja meg.

A bizottság többsége támogatta azt a javaslatot, amely továbbra is biztosítja a kollégiumi ellátásban részesülő gyermekek intézményi étkeztetési díjának 30 százalékát kitevő kedvezményt. A testület elvetette Halász János (Fidesz) módosító indítványát, amely a Terror Háza múzeum eredetileg tervezett, 330 millió forintos támogatását állította volna vissza.