Stabil a hazai munkaerőpiac

Vágólapra másolva!
A hazai munkaerőpiac stabil, és kedvező, hogy csökken az inaktívak száma, a munkaügy miniszter szerint. A legfrissebb adatok szerint a tavaly szeptembertől novemberig terjedő időszakban 12 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb adatok szerint 2002 szeptember-november hónapokban 3 millió 894 ezren dolgoztak, ami 12 ezerrel több, mint 20001 hasnoló időszakában, mondta Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Ez az eddig mért legmagasabb foglalkoztatási érték a rendszerváltás óta.

A képzés jelentősége nagyon fontos, hogy az európai uniós csatlakozás után is versenyképes maradjon a magyar munkaerő, mondta Kiss Péter. Évente 3-4 milliárd forint többletforrás áll majd rendelkezésre a gyakorlati képzésre vállalkozóknak, mondta a miniszter. A támogatáshoz pályázat útján normatív alapon lehet majd hozzájutni.

A miniszter bejelentette, hogy 500 millió forint forrás áll rendelkezésre a kis- és középvállalkozások saját munkavállalói képzésének támogatására és hamarosan pályázatot írnak ki.