Megszűntették a MeH elleni vizsgálatot

Vágólapra másolva!
A Közbeszerzési Döntőbizottsága (KDB) jogszabálysértés hiányában szerdán megszüntette a hivatalból indított vizsgálatot, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tanácsadásra vonatkozó 33 millió forintos tárgyalásos tenderének ügyében, amelyet a Gaming Communications Kft. nyert el december közepén - közölte Deli Betty, a KDB elnöke szerdán.
Vágólapra másolva!

Az elnök hozzátette: a KDB csak annak jogszerűségét vizsgálta, hogy a kiíró megalapozottan mellőzte-e a nyílt eljárást, és követelt meg a jelentkezőktől sürgősséget. Mivel mindkettőt indokoltnak találta a KDB, ezért megszüntette a MeH ellen indított vizsgálatot.

A Döntőbizottság azért indított hivatalból vizsgálatot a MeH döntésével kapcsolatban, mert felmerült a gyanú, hogy nem elég indokolt a nyílt eljárás mellőzése, illetve az eljárás sürgőssége.

Ez utóbbit a kiíró azzal indokolta a Közbeszerzési Értesítőben, hogy 2002 májusában kormányváltás történt. Így a 2002. évi feladatait csupán a 2003-as költségvetés számainak ismeretében lehetett tervezni, a költségvetést 2002. október 31-én nyújtották be, így nem maradt idő a több mint kilencven napig tartó nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatására.

A hirdetmény közzététele nélkül indított tárgyalásos eljárásra a MeH három céget hívott meg, a One Off Kft.-t, a Phenomenon Bt.-t, és a nyertest, ám végül csak a győztes Gaming Communications Kft. adott be ajánlatot.

Korábbi információja szerint a nyertes cég tulajdonosa Braun Róbert, aki az Index korábbi igazgatója és az SZDSZ egykori kabinetfőnöke volt; cégén keresztül a kormányváltás óta kommunikációs tanácsadóként dolgozik a miniszterelnöki kabinetben. Emellett Braun Róbert felügyelőbizottsági tagja a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő Millenáris Kht.-nek.