A reálkereset 13 százalékkal nőtt tavaly november végéig

Vágólapra másolva!
A tavaly januártól novemberig tartó időszakban a reálkereset 13 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit, 5,3 százalékos infláció mellett - áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésében. A legtöbbet a pénzügyi szektorban dolgozók, a legkevesebbet a textil és bőrtermékek gyártásával foglalkozók keresték.
Vágólapra másolva!

A bruttó nominális átlagkereset 18 százalékkal, a nettó átlagkereset pedig 19,1 százalékkal növekedett. A vizsgált időszakban a nemzetgazdaság legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál, illetve a költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban. Ez megegyezik az előző év azonos időszakával.

A havi bruttó nominális átlagkereseten belül a versenyszférát 13,4 százalékos, a költségvetést pedig 28,7 százalékos keresetemelkedés jellemezte. Ez utóbbi terület magas keresetnövekedési ütemét a 2001. év közben történt központi intézkedések áthúzódó hatása és a 2002. évi illetményemelések magyarázzák. Ilyenek a minimálbér 40-ről 50 ezer forintra történő emelése, a hivatásos katonák 50-70 százalékos illetményemelése, valamint szeptember hónaptól a közalkalmazottak 50 százalékos alapbéremelése.

KSHhttp://www.ksh.hu

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 2002. első tizenegy hónapjában 118 600 forint volt. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 83 300, a szellemi foglalkozásúaké pedig 163 000 forint volt. A versenyszférában dolgozók átlagosan 114 600 forintot kerestek. Ezen belül a fizikai foglalkozásúak 83 200 forintot, a szellemiek pedig 178 800 forintot. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók keresete 128 900 forint volt. Ezen belül a fizikai alkalmazottak 85 400 forintot, a szellemiek pedig 147 000 forintot kerestek.

A legjobban fizető gazdasági ágazat a pénzügyi tevékenység volt, itt a bruttó nominális kereset 234 700 forint volt. Ezt követte a vegyipar 160 300 forinttal. A legkevesebbet, 68 700 forintot a textília, textiláru, bőrtermék és lábbeli gyártásában keresték.

Ágazat

Nominális bruttó kereset

Pénzügyi tevékenység

234 700 Ft

Vegyipar

160 300 Ft

Közigazgatás, védelem és kötelező társadalombiztosítás

158 400 Ft

Villamosenergia-, gáz- és vízellátás

151 800 Ft

Bányászat

135 500 Ft

Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás

130 400 Ft

Szállítás, raktározás, posta, távközlés

127 900 Ft

Gépipar

124 800 Ft

Mezőgazdaság

82 100 Ft

Szociális ellátás

82 000 Ft

Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás

79 100 Ft

Máshova nem sorolt feldolgozóipar

78 300 Ft

Textília, textiláru, bőrtermék és lábbeli gyártás

68 700 Ft



A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 123 500 forint volt, ez 17,2 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A munkajövedelem kereseten felüli része 2002 január-novemberében munkavállalónként átlagosan 4 százalék volt, áll a jelentésben.