Áprilisig 109 ezer új állás keletkezhet

Vágólapra másolva!
Tavaly szeptemberben 4500 gazdálkodó szervezettől gyűjtött információk alapján a vállalkozások az idén az első negyedévben összesen 70 ezer fős munkaerő-leépítést terveznek, ugyanakkor ezt meghaladó, 109 ezer fős létszám felvételét helyezik kilátásba - közölte Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter egy pénteki sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A miniszter szerint nincs rendkívüli helyzet a munkaerő-piacon, ezért nincs is szükség rendkívüli intézkedésekre. Az eseményen Csillag István gazdasági miniszter elmondta, hogy a magyar munkaerőpiac az európai versenytársakhoz képest rendezett képet mutat, amely alapján a befektetők úgy értékelhetik, hogy Magyarországon viszonylag nehéz nagy mennyiségű munkaerőhöz jutni.

Állás-Karrier/uzletinegyed/allas-karrier/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

Csillag István ismertette, hogy a Magyar Befektetésösztönzési és Kereskedelmfejlesztési Kht. (ITDH) folyamatban lévő projektjei alapján összesen 510 millió eurós beruházás van kilátásban, amelyek tervezett munkaerő-létszáma 4200 fő.

Kiss Péter hangsúlyozta, hogy míg az elmúlt időszakban nőtt az inaktivitás, addig tavaly novemberre 80 ezer fővel csökkent az inaktívak száma a munkavállalási korúak között.

Egy anyának mindenre és mindenkire oda kell figyelnie/uzletinegyed/peugeot/20030123egyanyanak.html(x)

Tájékoztatása szerint a növekvő foglalkoztatás mellett a munkanélküliség tapasztalható növekedése alapvetően az aktivitás, a munkakeresés fokozódásának a jele.