Továbbra is rosszul kamatozik a spekulációs tőke

Vágólapra másolva!
Miután kedden a jegybank ismét csak 100 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el kéthetes betéti tenderén, vagyis ekkora összeg után fizeti a 6,5 százalékos jegybanki alapkamatot, a spekulációs tőke egy része megelégelte a számára maradó, 3,5 százalékos kamatszintet, és állampapírba vándorolt.
Vágólapra másolva!

Kedden is csak 100 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank kéthetes, 6,5 százalékos kamatot kínáló betéti tenderén. A kereskedelmi bankok összesen 549,5 milliárd forintot kívántak elhelyezni az MNB-nél ekkora futamidőre, de a jegybank - a spekulációs roham után bevezetett mennyiségi korlátozásnak megfelelően - csak 99,9 milliárd forint összegű ajánlatot fogadott el.

Erősödő forint

A bankközi devizapiacon kedd délután átlagos forgalom mellett 11,19 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 39 bázisponttal erősebben, mint hétfőn. Az euróval 244,65 és 246,00 forint között kereskedtek, délután 245,10/30 forinton állt a közös valuta jegyzése a hétfő délutáni 246,25/30 forintos kurzushoz képest. A dollárt 229,30/40 forinton jegyezték délután, mintegy 1,00 forinttal drágábban az előző napi zárásnál.

A Magyar Nemzeti Bank a forint elleni spekuláció idején 2 százalékponttal, 6,5 százalékosra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és mennyiségi korlátot vezetett be a kéthetes jegybanki betétre. Azóta a kereskedelmi bankok hetente csak 100 milliárd forintot helyezhetnek el a jegybanknál ezen a viszonylag magas kamatszinten. A spekulációban részt vevő forró pénzek jelentős részét így a jóval kedvezőtlenebb, 3,5 százalékos kamatot fizető egynapos betétként helyezték - és részben helyezik - el a jegybanknál.

A piacon lévő hatalmas pénzmennyiség tulajdonosai azonban a jelek szerint kezdik megelégelni a 3,5 százalékos kamatszintet, és nagyobb hozamú befektetést keresnek: kedden már megélénkült az állampapír-piac, ahol az erősebb kereslet a kamatok mérséklődését okozta. Az egy évnél rövidebb lejáratokon jelentősen, 26-48 bázisponttal csökkentek a hozamok, míg a hosszabb lejáratokon 5-14 bázisponttal mérséklődött a hozamszint.