Az új lakások száma 12 százalékkal nőtt tavaly

Vágólapra másolva!
Tavaly 31511 új lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, ami 12,3 százalékkal haladja meg a 2001-es szintet. Közel 49 ezer új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján, ami mindössze 1,9 százalékkal több, mint 2001-ben - közölte a KSH.
Vágólapra másolva!
Forrás: Sárközy György
Forrás: Sárközy György

A kiadott új lakásépítési engedélyek a fővárosi fejlődés megtorpanását jelzik, ugyanakkor a KSH szerint a lakásépítési lendület, még ha mérsékeltebb ütemben is, de a városokban még folytatódik.

Folytatódott a vállalkozói lakásépítések utóbbi 2 évben tapasztalt fellendülése. Ez a városi lakásépítés fejlődését, a többszintes, többlakásos épületek térnyerését, bennük a kislakások arányának növekedését jelenti. Csökkent ezzel párhuzamosan a lakossági, saját használatra történő, családi házas építkezések száma.

Az önkormányzatok közel 1300 lakást építtettek 2002-ben, vállalkozói kivitelezésben több mint 9 ezer új lakás készült el, ami 4 illetve 30 százalékát jelenti a tavalyi lakásépítéseknek. A természetes személyek által épített lakások aránya 63 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 74 százalékról.

Kik olvasnak üzleti híreket?/uzletinegyed/kerdoiv/index.htmlÖn tudja a választ!

A Központi Statisztikai Hivatal szerint tavaly 3 négyzetméterrel 94 négyzetméterre csökkent az új építésű lakások átlagos alapterülete. Az új engedélyek szerint a jövőben kevesebb három- és annál többlakásos épületet terveznek, mint egy évvel ezelőtt. Öt százalékkal több, közel 21 ezer lakást terveznek megépíteni, ami az eddigieknél több és kisebb alapterületű lakást jelent.

2002-ben 900 új üdülőegységet vettek használatba és 1400-ra adtak ki építési engedélyt, ami egyaránt 21 százalékos csökkenést jelent 2001-hez képest. Tavaly 5000 lakás szűnt meg, ami 25 százalékkal kevesebb az azt megelőző évhez viszonyítva.