A beruházások 5,8 százalékkal nőttek tavaly

Vágólapra másolva!
A nemzetgazdasági beruházások mennyisége 2002 utolsó negyedévében 5,5 százalékkal, tavaly az év egészében korrekciók nélkül 5,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a KSH előzetes adatok alapján.
Vágólapra másolva!

A beruházások mennyisége a negyedik negyedévben 0,8 százalékkal haladta meg a 2002 harmadik negyedévit a szezonálisan kiigazított indexek alapján.

Az éves építési beruházások 10,7 százalékkal emelkedtek, míg a gép- és berendezés-beruházások 0,5 százalékkal csökkentek. A beruházás teljesítményértékének növekedéséhez elsősorban a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás nemzetgazdasági ág 32,2 százalékos növekedése járult hozzá.

A beruházások több mint egynegyedét adó ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ág 14,5 százalékos bővülését jelentős részben a lakásberuházások adják, melyeknek értéke az elmúlt évhez hasonlóan jelentősen növekedett.

Kik olvasnak üzleti híreket?/uzletinegyed/kerdoiv/index.htmlÖn tudja a választ!

Számottevő, 35,1 százalékos bővülés volt az egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban (kórház- és gyógyfürdő-beruházok). A nagyarányú növekedést részben a 2001. évi alacsony teljesítményérték indokolja. Dinamikus, 11,4 százalékos volumennövekedés figyelhető meg a szállítás, raktározás, posta és távközlés nemzetgazdasági ágban. Ezen belül is kimagasló az útépítési beruházások értéke. Ugyanakkor kedvezőtlen folyamat, hogy a beruházások 21 százalékát képviselő feldolgozóipar nemzetgazdasági ág mennyisége 9,2 százalékkal csökkent.