Háború esetén sem termel többet az OPEC

Vágólapra másolva!
Az OPEC főtitkára, Alvaro Silva szerdán azt mondta, hogy tudomása szerint egyes tagországok javaslatának ellenére nem függesztik fel a tagországok termelési kvótáit akkor sem, ha az esetleges háború miatt Irak olajexportja átmenetileg megszűnik.
Vágólapra másolva!

A szervezet néhány tagja a javasolja a kvótarendszer felfüggesztését, de az OPEC nem tervez ilyen lépést - mondta a főtitkár egy brüsszeli gazdasági tanácskozás közben. Nyilatkozata valamelyest hozzájárult az olajpiaci idegességhez szerdán, noha a főtitkár megismételte, hogy bőségesen elég olaj van a piacon.

Kedden az OPEC-olajok átlagára hordónként 32,12 dollár volt a szabadpiacon, a hétfői 31,63 dollár után - jelentette az OPECNA hírügynökség szerdán. Az OPEC-olajok átlagára több mint húsz munkanapja van az OPEC hordónkét 22-28 dolláros célársávján kívül, vagyis a szervezetnek elvileg legalább napi 500 ezer hordóval növelnie kellene az összkvótáját. Az OPEC azonban már február elsejei hatállyal 1,5 millió hordós kvótaemelést vezetett be, akkor még a venezuelai sztrájk miatt kiesett felhozatal pótlására.

Alvaro Silva főtitkár a múlt héten maga is úgy nyilatkozott, hogy az olajexportőr szervezet akár a teljes iraki olajtermelés kiesését pótolni tudja tartalék kapacitásaival, és nem lesz szükség a fogyasztó országokban felhalmozott kereskedelmi tartalékok felhasználására.

OPEChttp://www.opec.org

Egy szakmai összesítés szerint az OPEC - Irakot beleértve - februárban napi 27,091 millió hordó olajat termelt, átlagosan napi 1,43 millió hordóval többet, mint januárban. A kvótakötelezett tagok termelése - Iraknak nincs kvótája - naponta 24,701 millió hordó volt, napi 1,533 millió hordóval több, mint januárban. A többlet elsősorban Szaud-Arábiából és Venezuelából származott.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta szerdán kora délután hordónként 33,40 dollár volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) áprilisi, 31 centtel drágább a keddi záróhoz képest. Kedden hordónként 61 centtel 33,09 dollárra drágult.