Ötszázalékos inflációt jósolnak februárra

Vágólapra másolva!
A februári magyarországi fogyasztóiár-inflációra 5 százalékhoz közeli előrejelzéseket közöltek hétfőn londoni befektetési házak, hozzátéve, hogy az év későbbi szakaszában az áremelkedés gyorsulása várható.
Vágólapra másolva!

A Schroder Salomon Smith Barney (SSSB) londoni irodájának hétfői előrejelzése szerint a februári tizenkét havi infláció valószínűleg meghaladta a januári 4,7 százalékos inflációt. A ház 4,9 százalékos februári inflációt jósol.

Az SSSB előzetes magyarázata szerint a 2002 végére jellemző erős forint egyelőre érezteti kedvező hatását a fogyasztóiár-inflációban, de az év eleji forintgyengülés már meglátszódik majd a második, és főleg a harmadik negyedévben. A cég szerint a jegybank az inflációs előrejelzését túlságosan derűlátó bérnövekedés-lassulási és költségvetés szigorítási kilátásokra alapozta. Az SSSB elemzői szerint a tizenkét havi infláció az év későbbi időszakában elindul a 6,0 százalék felé.

A Dresdner Kleinwort Wasserstein hétfői inflációs előzetese szerint 'kevésbé biztatók' a magyarországi kilátások, mint a többi éllovas térségbeli EU-tagjelölt országban. A Dresdner Bank londoni befektetési részlege szerint a maginfláció a felfelé módosított célsávnak is csaknem a tetején jár, ami nem tesz jót a rövid távú inflációs kilátásoknak.

Ez a befektetési ház mindazonáltal derűlátóbb a Schrodernél, februárra 4,5 százalékos tizenkét havi inflációt jósolt.

Hogyan adózunk a reprezentáció után 2003-ban?http://www.milton.hu/query_rendezveny.php?banner_id=10104

A pénteken esedékes folyómérleg-adatokról a Schroder Salomon Smith Barney előzetesében az áll, hogy az adat szezonális okokból kisebb lesz a decemberben az új számítási módszerrel kimutatott 638 millió eurónál, a ház 365 millió eurós mínuszt vár. Január lesz azonban így is a hatodik olyan hónap egymás után, amelyben a folyó mérleg havi hiánya nagyobb az egy évvel korábbi azonos havi deficitnél.

A Dresdner Kleinwort Wasserstein hétfői előrejelzése szerint 444 millió euró volt a januári mínusz.