Spekulációt gyanít a Fidesz a főváros pénzügyeiben

Vágólapra másolva!
A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció spekulációt gyaníta fővárosi önkormányzat devizában felvett hiteleinek betéti elhelyezése és forintra váltása kapcsán. Erről Mitnyan György és Hutiray Gyula, a fővárosi pénzügyi bizottság fideszes tagjai beszéltek szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon.
Vágólapra másolva!

Mitnyan György elmondta, a spekuláció gyanúját az vetette fel, hogy a közgyűlés legutóbbi ülésén a költségvetés módosításakor egy 277 millió forintos árfolyamveszteséget próbált elszámolni a főváros vezetése. A fideszes képviselő elmondása szerint ez abból keletkezett, hogy egy 2001. decemberében lehívott 60 millió eurós hitelből akkor csupán 7,8 millió eurót fizettek ki, a maradékot egy évre betétként helyezték el, s csak 2002 decemberében váltották forintra.

Az ügy kapcsán tájékoztatást kértek, amelyet a pénzügyi bizottság meg is kapott. Mitnyan György szerint azonban a tájékoztató kiegészítőjeként a bizottság titkárságán "megcsonkított", iktatás, aláírás és esetenként dátum nélküli anyagokat helyeztek el betekintésre.

Amikor a pénzügyi bizottság szerdai ülésén a fideszes városatya az eredeti, aláírt, iktatott változatokat kérte, állítása szerint csak az egyik dokumentum aláírt, de nem iktatott példányát kapta kézhez, amely a korábban rendelkezésre bocsátott változatnál 6 oldallal hosszabb volt. A hat oldal egyik melléklete a forint és az euró kamatkülönbözetét tárgyalja, ami csak alátámasztja a spekuláció gyanúját.

Mitnyan György az ügy kapcsán kiemelte: a fővárosnak csak akkor kellene felvennie hitelt, ha szüksége van arra, hiszen a pénzek banki elhelyezése kockázattal jár, s a közpénzzel való gazdálkodás nem tűri az ilyen kockázatvállalást.

Hutiray Gyula elmondta azt is: az ügy rávilágít arra is, hogy a fővárosnak nincs szabályozása arra, miként kell betéti elhelyezéseknél mérlegelni a kockázatokat. Úgy vélekedett: már az is eredmény volna, ha a mostani eset kapcsán megszületne egy ilyen szabályozás.