Örülnek a piacok az ultimátumnak

Vágólapra másolva!
Az olaj ára jelentősen csökkent, a tőzsdeindexek pedig emelkedtek, miután Bush elnök ultimátumot intézett az iraki diktátorhoz. A befektetők szerint az elnöki üzenettel véget ért a háborús bizonytalanság.
Vágólapra másolva!
Csütörtök hajnalban jár le az ultimátum/nagyvilag/20030318csutortok.html

5 százalékkal, 28 dollárra csökkent az olaj hordónkénti ára májusi szállításra a Londoni Olajtőzsdén a keddi kereskedés kezdetekor; ilyen alacsony nyitóárra a határidő január 8-i bevezetése óta nem volt példa - közölte a Bloomberg hírügynökség. Az olajpiacot minden bizonnyal az is megnyugtatta, hogy egy neve elhallgatását kérő szaúdi kormánytisztviselő közölte: amennyiben az Irak elleni támadás ellátási zavarokat okozna, az OPEC rendkívüli csúcstalálkozón dönt a teendőkről.

Az európai börzék is kedvezően fogadták Bush ultimátumát: a londoni, a frankfurti és a párizsi tőzsdeindex is emelkedett tőzsdenyitáskor, miután a japán Nikkei-index 83 pontos erősödéssel fejezte be a kereskedést, és a New York-i Dow Jones index értéke 3,6 százalékkal nőtt - közölte a BBC News Online.

Irak/irak/index.htmlAz [origo] különkiadása.

Elemzők emlékeztetnek, hogy az 1991-es Öböl-háború után jelentősen nőtt a tőzsdei részvények árfolyama, bár akkor a támadás derülátó piaci hangulatban kezdődött.

Bush amerikai elnök magyar idő szerint kedden hajnalban elmondott beszédében kétnapos határidőt szabott Szaddámnak és fiainak Irak elhagyására. A beszédet a piac a háborús bizonytalanság végeként értékelte.