A postások 30 százalékos béremelést követelnek

Vágólapra másolva!
A postai dolgozók felét képviselő négy független szakszervezet elfogadhatatlannak tartja a pénzügyminiszter idei évre szóló 8 százalékos átlagos béremelési javaslatát; legalább 30 százalékos alapbérfejlesztésre tartanak igényt. Ha a március 25-ei egyeztetésen nem sikerül megállapodniuk, sztrájkbizottságot hoznak létre.
Vágólapra másolva!

Ádám István, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón elmondta: a négy független szakszervezet legalább 30 százalékos alapbérfejlesztést igényel. Ez ellentételezheti a postások bérszínvonalának 20,5 százalékos elmaradását a nemzetgazdasági átlagtól, illetve tartalmazza az idei 4,5 százalékos reálkereset-növekedést.

A szakszervezeti vezető elmondása szerint eddig a Magyar Posta történetében nem volt országos sztrájk, de annak megszervezésére a négy munkavállalói érdekképviselet bírja a tagság felhatalmazását.

Március 17-én László Csaba pénzügyminiszter tárgyalt a négy szakszervezet vezetőjével, aki akkor 8 százalékos átlagkereset-növekedésre tett javaslatot, ám ennek ellentételezéseként 1500 munkavállalót el kellene bocsátani. Ezt az ajánlatot a négy szakszervezet elutasította.

Ádám István utalt arra, hogy a postai dolgozók 80 százalékának, mintegy 34 ezer embernek a keresete bruttó 50-75 ezer forint között mozog. Elmondta: 30 százalékos alapbérfejlesztési követelésük mellett egy másik bérrendezési változatot is javasoltak a munkáltatónak. Eszerint a bruttó 50-120 ezer forintot keresők kapjanak egységesen 15 ezer forint havi béremelést, az e felett keresőknek pedig 4,5 százalékos reálbér-növekedést javasolnak.

Az alapbéremelésen kívül a pénzkezelési és biztonsági pótlék több mint duplájára emelését, a 13. havi fizetés, valamint a korkedvezményes nyugdíj bevezetését is indítványozzák.

Ádám István szerint gondot okoz, hogy a Postás Szakszervezet, amely a postai dolgozók másik felét képviseli, egyedül is képes megállapodni bérkérdésekben a kormánnyal.

Tömeges leépítést terveznek a postánál/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20030131tomeges.html