Változó környezetvédelmi termékdíjak

Vágólapra másolva!
Elfogadta a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény hiányzó végrehajtási rendeletét a kormány, amelynek értelmében bővül és emelkedik a környezetvédelmi termékdíj mértéke, de ugyanakkor számos mentességet is ki lehet majd használni - közölte Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter a kabinet szerdai ülését követő szóvivői tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter elmondta: a rendelet értelmében idén a csomagolóanyagokat kibocsátó cégek teljes mértékben mentesülhetnek a termékdíj megfizetése alól, amennyiben egy koordináló szervezetet bíznak meg az előírt hulladékhányad begyűjtésével és hasznosításával. Jövőre a csomagolóanyagot gyártók és importálók a kötelezően előírt hulladékhányad begyűjtésén felül már csak 80 százalékban mentesülnek a termékdíj alól, a fennmaradó hulladékhányadra termékdíjat kell fizetni. A szaktárca adatai szerint az évente keletkező 23 millió köbméter szilárd hulladék fele származik csomagolásból, ezért kulcsfontosságú az ezekből származó hulladékok visszagyűjtésének hatékony szabályozása.

A környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt 1995-ben fogadta el az országgyűlés, amely akkor 5 termékre terjedt ki: gumiabroncsra, hűtőgépre, csomagolóanyagra és akkumulátorra. A törvényt 1998-ben módosították: termékdíj köteles lett a kenő-, és fűtőolaj is. A 2003-as költségvetési törvény részeként megemelték a környezetvédelmi termékdíj mértékét, és egyszersmind kibővítették a reklámhordozó papírral, hígító és oldószerekkel is a díjköteles termékek körét.

Az elfogadott rendelet értelmében a termékdíjfizetési kötelezettség a hígítók és oldószerek esetében csak azokra a termékekre terjed ki, amelyeket késztermékként ténylegesen hígításra vagy oldásra használnak, ha alapanyagként épülnek be más termékekbe, akkor nem kell termékdíjat fizetni. Hűtőberendezések, hűtőközegek, akkumulátorok, reklámhordozó papírok, gumiabroncsok esetében a hasznosítás aránya megegyezik a mentesség mértékével.