Vágólapra másolva!
A foglalkoztatottak száma 1,5 százalékponttal, a munkanélkülieké pedig 0,7 százalékponttal nőtt tavaly december és idén február között, éves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A munkavállalási korú népesség aktivitási rátája december és február között 64,7 százalékos volt, ami 1,5 százalékpontos éves növekedést jelent: az időszak átlagában 3,903 millióan dolgoztak, 64 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definíciója szerint számolt munkanélküliségi ráta 6,4 százalékos volt, ami 0,7 százalékpontos éves növekedést jelent - áll a KSH közleményében. Az EU-tagországok munkanélküliségi rátája az időszak középső hónapját jelentő januárban 8,2 százalékos volt.

Makro/uzletinegyed/makro/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata.

A statisztikusok szerint a növekvő munkanélküliség egyrészt szezonális hatásokkal és a kedvezőtlen időjárásal, másrészt azzal magyarázható, hogy az állástalanok egyre nagyobb része tartozik az aktívan állást keresők közé.

A munkanélküliség átlagos ideje 15 hónapra rövidült, és minden 5. munkanélküli 25 évesnél fiatalabb volt; a munkanélküliségi ráta leginkább - 2,5 százalékpontal - ebben a korcsoportban emelkedett.

Februárban 388 ezer volt a regisztrált munkanélküliek száma. Közülük 123 ezren kaptak munkanélküli-ellátást, 3 ezren jövedelempótló támogatást, míg az utóbbit felváltó rendszeres szociális segélyben 124 ezren részesültek.