Benyújtják igényeiket a kelet-európai szövetségesek

Vágólapra másolva!
A világ sok országában fűznek máris nagy reményeket a háború utáni iraki újjáépítéshez, több tízmilliárd dollárt érő szerződések várnak vállalkozókra már a háború utáni első egy-két évben. A háborús koalícióban részt vevő országok vezetői világossá tették, hogy várják támogatásuk jutalmát.
Vágólapra másolva!

Románia washingtoni nagykövete, Sorin Ducaru elmondta, hogy már átadta az amerikai hatóságoknak a megfelelő román vállalatok listáját. Románia 278 nem harcoló biológiai és vegyvédelmi szakembert, katonai rendőrt és aknamentesítőt küldött az Öbölbe.

A szlovák nagykövet a jövő héten hasonló listát ad át Washingtonban. Szlovákia 69 vegyvédelmi szakembert tart készenlétben Kuvaitban.

Csehország 15 vállalatot tartalmazó listát tervez átnyújtani az amerikai kormánynak - közölte a cseh külügyminisztérium szóvivője, Viktorie Plivova.

Öt amerikai cég építheti újjá Irakot/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030310otamerikai.html

Bulgária hivatalos meghívást kapott az újjáépítésben való részvételre - mondta Solomon Pasi bolgár külügyminiszter. Az Egyesült Államok szófiai nagykövete úgy nyilatkozott, hogy építő- és távközlési vállalatok, gyógyszergyárak és egészségügyi szolgáltatók jelentkezése lenne hasznos.

Úgy értesültünk, hogy a koalíciót támogatók kapják az első szeleteket az újjáépítésből - mondta a Fülöp-szigetek elnökének szóvivője, Ignazio Bunye.