A lakbérek miatt lett 8 százalékos infláció Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Szlovákiában márciusban átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 8 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban - jelentette a szlovák statisztikai hivatal. Az áremelkedést a lakbérek közel 25 százalékos növekedése okozta.
Vágólapra másolva!

A márciusi volt a leggyorsabb teljes áremelkedés Szlovákiában, tizenkét hónapra számítva, 2001 júliusa óta. A teljes infláció ugrását az állami tulajdonú lakások bérének emelése okozta. A lakbérek átlagosan 24,3 százalékkal emelkedtek márciusban.

Szlovákiában tavaly még rekord alacsony volt az infláció, az árak azonban ez év elején felpörögtek az államilag szabályozott közüzemi díjak emelése miatt, amit a liberalizált EU-piachoz való csatlakozás követel meg. A kormány egyidejűleg megemelt jó néhány közvetett adót a bevételek növelése és az állami költségvetési hiány csökkentése végett.

A pénzügypolitika számára a maginfláció az irányadó, kamatdöntéseinél a Szlovák Nemzeti Bank ezt az adatot veszi figyelembe. A szabályozott árakat kiszűrő maginfláció márciusban 0,1 százalékos volt egy hónapra, és 2,4 százalékos tizenkét hónapra. Mivel, a gyorsulás ellenére sem a tizenkét havi maginfláció, sem az átfogó infláció nem érte el márciusban a központi bank év végi célsávjának alsó szélét, a folytatódó drágulás egyelőre nem csökkenti a piac kamatcsökkentési várakozását. A központi bank 7,7-9,7 százalékos tizenkét havi átfogó inflációt és 2,7-5,0 százalékos tizenkét havi maginflációt céloz meg idén decemberre.

Az idei év első negyedére a szlovák statisztikai hivatal március közepén 4,8 százalékos GDP-növekedést valószínűsített a tavalyi első negyedhez képest. Tavaly az első negyedben 4,4 százalékkal volt nagyobb a szlovák GDP az egy évvel korábbinál.

Szlovákia hazai összterméke (GDP) tavaly öt éve a leggyorsabban, 4,4 százalékkal nőtt. Egy évvel korábban, 2001-ben 3,3 százalékkal bővült a szlovák GDP. A közép-európai EU-tagjelöltek közül a tavalyi utolsó negyedévben Szlovákia gazdasága bővült a leggyorsabban, 5,4 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest.

A Szlovák Nemzeti Bank a legutóbbi kamatértekezletén, március 27-én változatlanul, 6,50 százalékon hagyta az irányadó kamatát. A központi bank utoljára tavaly októberben és novemberben két lépésben összesen 1,75 százalékponttal csökkentette az irányadó kamatot, hogy gátat vessen a nemzeti valuta erősödésére játszó spekulációnak.