Jelentősen nőnek az autóárak a csatlakozás után

Vágólapra másolva!
Várhatóan 10-15 százalékos árnövekedés következik be az új személygépjárművek magyarországi árainál az európai uniós csatlakozás után a kötelezően bevezetendő árrésharmonizácó miatt.
Vágólapra másolva!

A Porsche Hungária Kft. ezt a várakozását arra alapozza, hogy az egységes csoportmentességi rendtartás (GVO) hatályba lépésével az ár-, illetve árrésharmonizáció Magyarországon is követelmény lesz. Ennek lényege, hogy az egyes tagországokban a helyi adóktól megtisztított gépjárműárak plusz-mínusz 5 százalékkal térhetnek el a gyártó által meghatározotthoz képest.

Magyarországon az autók nettó értékei alacsonyabbak a nyugat-európai árakhoz viszonyítva, ezért a rendelkezés 10-15 százalékos áremelkedést is előidézhet - mutat rá a Volkswagen konszern márkáinak kizárólagos magyarországi importőre.

Gépjárműimport/uzletinegyed/hirek/20020522gepjarmimport.htmlAz Üzleti Negyed cikkgyűjteménye

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint Magyarországon a márkakereskedők 2002-ben 172 338 személygépkocsit és terepjárót adtak el, 16,2 százalékkal többet, mint 2001-ben. A Porsche Hungária Kft. által importált márkák - az Audi, a Seat, a Skoda, a Volkswagen, a VW haszonjárművek és a Porsche - modelljeiből 2002-ben mintegy 34 000 fogyott, szemben a 2001. évi 30 000-rel. Az idén mintegy 37 000 gépkocsi értékesítését tervezi a cég, ezzel az újautó-értékesítés piacán részesedése 17 százalékról 18 százalékra nő.