Negyed millió a mobilbanki ügyfelek száma

Vágólapra másolva!
Egyszerű, gyors és biztonságos - a kutatások szerint ezért nő jelentősen a mobilbanki szolgáltatásokat is igénybe vevő banki ügyfelek száma. Számlaegyenlegüket, ki- és befizetéseiket tavaly 74 százalékkal követték többen mobiljuk segítségével, mint egy évvel korábban, és várakozások szerint idén ismét 70 százalékkal bővül a piac. Az [origo] írása segítségével összehasonlíthatja a bankok mobilszolgáltatásait.
Vágólapra másolva!

A mobilbanki szolgáltatások által kínált megoldások lehetővé teszik, hogy a bankok ügyfelei mobiltelefonjuk segítségével folyamatosan és a legújabb információk alapján nyomon követhessék a bankkártyákhoz kapcsolódó pénzügyeiket, és egyéb banki információkhoz jussanak hozzá viszonylag gyorsan.

Az SMS-ek többnyire automatikusan érkeznek a szerződésben megadott mobiltelefonszámra, az adott művelet, például a kártyával történő fizetés után, vagy egy átutalt összeg számlára érkezésekor, míg más bankoknál az ügyfél kezdeményezi, hogy az aktuális adatokról információt küldjön neki a bank.

A leggyakoribb szolgáltatások:

  • számlainformáció: A bank az egyes terhelésekről, jóváírásokról, a megadott összeghatár feletti tranzakciókról, valamint az aktuális számlaegyenlegről értesítést küld.
  • kártyainformáció: Bankkártya használatáról, vásárlásról vagy ATM-használatáról értesíti üzenetben a kártya tulajdonosát a bank.
  • egyéb szolgáltatások: Bankonként eltérő az egyéb kérhető információk és a kínált szolgáltatások köre. Ilyen lehet például a bankkártya inaktiválása és aktiválása, a bankkártyája napi készpénzfelvételi és vásárlási limitjének csökkentése, növelése, letiltása.

Nő a bankkártya használatának biztonsága

A bankok által kínált mobilbanki szolgáltatások előnyei közül kiemelkedik az egyszerűség és gyorsabb ügyintézés, valamint az, hogy az internetbanki szolgáltatásokkal szemben ez nem igényel külön beruházást: a megbízások lebonyolításához nem szükséges számítógép és internet-hozzáférés. A szolgáltatás növeli a bankkártya használatának biztonságát is, mivel a bankkártyájával kapcsolatos tranzakciókról az ügyfél üzenetet kap, így az esetleges illetéktelen használatról, visszaélésről gyorsan értesül. A társkártyák használata is könnyebben követhető.

Dinamikusan nő a mobilbanki ügyfelek száma

Bankautomaták

A Pannon GSM és a Westel olyan helyfüggő szolgáltatásokat üzemeltet, amelyek lehetővé teszik a légvonalban legközelebb eső bankautomaták címének kilistázását. A szolgáltatásokat SMS-en és WAP-on keresztül egyaránt használni lehet.

Mobiltelefonos banki szolgáltatásokra szóló szerződéssel 2002. december 31-én 259 ezer lakossági és 36 ezer vállalati ügyfél rendelkezett. Ez 21 százalékos, illetve 35 százalékos növekedést jelent egy negyedév, valamint 74 százalékos, ill. 92 százalékos növekedést jelent egy év alatt - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt., a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Sun Microsystems Magyarország Kft. legutóbbi negyedéves felméréséből.

A GKI Gazdaságkutató Rt. prognózisa szerint 2003-ban a mobilbanki lakossági és vállalati ügyfelek száma további 70, illetve 60 százalékkal növekedhet.

Számos bank, főleg a nagybankok már mindhárom elektronikus csatornán, interneten, telefonon és mobiltelefonon is elérhetővé tette szolgáltatásait a lakossági és a vállalati ügyfelek számára. Ebben az évben további hitelintézetek indítják be elektronikus szolgáltatásaikat. 2003-ban két bank SMS alapú, további két bank pedig WAP alapú mobilbanki szolgáltatást tervez. A WAP alapú szolgáltatások egyelőre kevésbé használatosak, és sok bank még távlati tervként sem gondolkodik bevezetésén.