A csehek 40 százaléka veszteget

Vágólapra másolva!
40 milliárd koronára becsülik a szakértők azt az összeget, amelyet évente a megvesztegetésre szánnak Csehországban az emberek - írta szerdán a Mladá Fronta Dnes című prágai napilap. Korrupció vádjával tavaly előtt 170 személy ellen indult eljárás Csehországban.
Vágólapra másolva!

A Transparency International cseh szekciója szerint a korrupcióra fordított összeg az évi cseh bruttó hazai termék (GDP) mintegy két százalékát teszi ki. A cseh GDP jelenleg mérsékelten meghaladja a két billió koronát.

A csehek 26 százaléka szerint a megvesztegetés ma már olyan természetes jelensége lett a társadalom életének, hogy az emberek többsége nem lát semmi kivetnivalót benne. Felmérések szerint az csehek mintegy 40 százaléka beismeri, hogy céljai elérése érdekében időnként alkalmazza a megvesztegetést. Csupán a megkérdezettek 10 százaléka látja úgy, hogy a megvesztegetés a jelenlegi körülmények között felesleges.

Korrupció segíthette a Vodafone német terjeszkedését/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20030226korrupcio.html

A közvélemény szerint a legtöbb csúszópénzt az állami alkalmazottak, a hivatalnokok zsebébe vándorol. A megkérdezettek 52 százaléka szerint az összes közalkalmazott és köztisztviselő megvesztegethető, míg 22 százalék szerint a többségük. A maradék 26 százalék azt gondolja, hogy a közszféra nem igen megvesztegethető. A hivatalokon kívül a lakosság szerint még az egészségügyben, a rendőrség köreiben, a bíróságokon és a vámhivatalokban burjánzik a korrupció, írta a Mladá Fronta Dnes.

Bár a megvesztegetésre fordított összeg igen magas a rendőrségnek csak ritkán sikerül bizonyítania a korrupció tényét, a napilap szerint. Ezt jelzi az a tény is, hogy 2001-ben csak 170 személy ellen indítottak büntetőeljárást megvesztegetés címén. A korábbi években ez a szám nem haladta meg a százat. Büntetést általában csak ezek fele kapott.