15 millió a támogatott lakáshitelek maximuma

Vágólapra másolva!
Az állam továbbra is 20 évig biztosít kamattámogatást kedvezményes lakáshitelekhez, viszont a használt lakás vásárlásához felvehető támogatott hitelek maximális összegét 30 millióról 15 millió forintra csökkentik. A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a módosítás után sem változik a 6 százalékos kamatplafon, és egy időben több lakás vásárlásához nem vehető fel államilag támogatott hitel.
Vágólapra másolva!

A kormány szerdai ülésén született döntésekről a szóvivői tájékoztató előtt kiosztott tájékoztató szerint a kedvezményezetteknél a kamat és egyéb költségek új lakás esetén az 5 százalékot, használtnál pedig a 6 százalékot nem haladhatják meg a módosítást követően sem.

Lakáshitel-keresőhttp://origo.eco.hu/bank/hitel/hitel.php

A kabinet ülését követő kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott: a változtatás szerint a jövőben nem lesz lehetőség arra, hogy egyidejűleg több lakáshoz vegyenek igénybe államilag támogatott hitelt. Ezzel a kormány a befektetési célú lakásvásárlások költségvetési finanszírozását akarja megszüntetni.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a lakáscélú állami támogatásokról elfogadott kormányrendelet elsősorban a költségvetés és a bankok közötti pénzügyi kapcsolatot érinti.

Állami lakástámogatások/uzletinegyed/ingatlan/20010213lakastamogatasok3.html

A kormány arról is döntött, hogy a jövőben nem vehető fel hitel, ha az eladó és a vevő között közvetlen hozzátartói kapcsolat áll fenn. A kormány ezzel a családon belüli fiktív lakásvásárlásokat szeretné megszűntetni.

Csabai Lászlóné a kormány lakásügyi megbízottja a módosítások okaként a szociális igazságosságra való törekvést említette, illetve azt, hogy a jelenlegi feltételek mellett hosszú távon finanszírozhatatlan lenne a lakástámogatási rendszer.

Megtalálja nálunk számítását? http://www1.gfk-wi.com/wi/p9191707/ctl.asp

A kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott, hogy a bankoknál lévő már elfogadott szerződéseket még a régi rendszerben bírálják el. A rendelet a kihirdetés utáni tizedik napon, várhatóan június 2-án lép életbe. Csabainé újságírói kérdésre elmondta: a módosítások az idei évben mintegy 15-16 milliárd forintos megtakarítást jelentenek az államnak.

A tájékoztatón Erdei Tamás a Bankszövetség elnöke elmondta: nem várható, hogy a bankok örüljenek a változtatásoknak, mert a pénzintézetek jövedelmezősége a módosítások miatt csökken a lakáshitel-üzletágon. Az elnök hangsúlyozta, hogy további szűkítésekre nem lehet kötelezni a bankokat.