Idén tovább nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Vágólapra másolva!
Az idei első negyedévben folytatódott a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése. A kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest az első három hónapban 9,9 százalékos, márciusban 11,3 százalékos emelkedést mutatott. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított volumenindex márciusban 1,8 százalékkal haladta meg a februári szintet - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2003 első negyedévében folyó áron 974,4 milliárd forint, ezen belül márciusban 366,2 milliárd forint értékű árut forgalmaztak. Az összehasonlító árakon számított forgalom, a közel két éve tapasztalható tendenciának megfelelően (kiigazítások nélkül) 8,4 százalékkal, márciusban 6,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét.

A kiigazított és kiigazítás nélküli volumenindexek közötti, a szokásosnál nagyobb eltérést elsősorban az okozza, hogy tavaly a korai húsvét miatt már márciusban lezajlottak az ünnep előtti bevásárlások, míg az idén a későbbi húsvét miatt azok zöme áprilisra tevődött át. A húsvéti ünnepek hatását kiküszöbölő kiigazítás - az egyes tevékenységcsoportokban eltérő mértékben - a márciusi adatokat felfelé korrigálja, míg a következő hónapban publikálásra kerülő áprilisi adatoknál negatív korrekciót fog eredményezni.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem forgalmának kiigazított volumenindexe az első negyedévben 11,0 százalékos, márciusban 11,2 százalékos növekedést

mutatott az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vegyes termékkört forgalmazó üzletek (hipermarketek, szupermarketek) forgalma dinamikusabban nőtt, miközben az élelmiszer-szaküzletek száma és forgalma csökkent. (Hasonló tendencia jellemzi az Európai Unió országainak élelmiszerkereskedelmét is.)

A nem élelmiszerszektor forgalma az első negyedévben 8,7 százalékkal, márciusban 10,6 százalékkal emelkedett a kiigazított adatok szerint. Ezen belül kiemelkedően nőtt az iparcikk jellegű vegyes, a textil-, ruházati- és lábbeli-, valamint a kisebb súlyú csomagküldő kiskereskedelem forgalma. Mérsékeltebb emelkedést mutatott a bútor-, háztartási cikk-, vasáru-, valamint a gyógyszer-, gyógyászati termék-, illatszer-szaküzletek értékesítése.

KSHhttp://www.ksh.hu

A gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelem értékesítése Magyarországon 2003 elején is jelentősen nőtt, bár ezek a volumenindexek elmaradtak az előző év elején megfigyelt kiemelkedő növekedéstől. A gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem értékesítési volumene ugyanakkor szerény mértékben elmaradt az egy évvel korábbitól. A mérséklődés az üzemanyagárak év eleji jelentősebb emelkedése mellett következett be. A folyamat ilyen alakulásához az is hozzájárulhatott, hogy a szomszédos országok döntő többségében az üzemanyagárak alacsonyabbak, mint Magyarországon.

Az országos kiskereskedelmi forgalom területi megoszlására továbbra is Budapest kiemelkedő súlya jellemző. A főváros 2002 egészében 24,4 százalékkal, a negyedik negyedévben 25,0 százalékkal részesedett a kiskereskedelmi forgalomból. A tavalyi negyedik negyedévi forgalom az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva a legdinamikusabban a közép-dunántúli, az észak-magyarországi, valamint a dél-dunántúli régióban növekedett. Az országos átlag közeli ütemben nőtt a nyugat-dunántúli és dél-alföldi régióban. Az átlagosnál szerényebb mértékben bővült a közép-magyarországi és észak-alföldi régió változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalma - derül ki a KSH közleményéből.