Kevesebb kárt okoznak a kötelező nélkül autózók

Vágólapra másolva!
Tavaly 1,58 milliárd forintot fizettek ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) mellett működő Kártalanítási Számla (KSZ) terhére a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítással nem rendelkező autósok okozta károkra, míg a peres úton vagy megegyezéssel a károkozóktól visszaszerzett összeg 628 millió forint volt.
Vágólapra másolva!

Tavaly a számláról összesen 2,66 milliárd forintot fizettek ki, ebből a legmagasabb összeget, 1,58 milliárd forintot a biztosítatlan gépkocsik okozta károkra, mondta a Mabisz Gépjármű Kárrendezési Iroda (GKI) ügyvezető igazgatója, Ragályi István. 886 millió forintot a Zöldkártya Egyezmény alapján a külföldiek magyar gépjárművezetőknek okozott káraira, 194 millió forintot pedig a határbiztosítások káraira fizettek ki.

Bár lassan, de csökken azoknak a káreseteknek a száma, amelyeket kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással nem rendelkezők okoznak, mondta Ragályi István. Az ügyvezető szerint ez feltehetően a Belügyminisztériumi nyilvántartási rendszer jobb működésének köszönhető.

A biztosítással nem rendelkezők által okozott károkra 2001-ben 1,6 milliárd, tavaly pedig 1,58 milliárd forintot térített az erre a célra létrehozott Kártalanítási Számla. Az okozott károk darabszáma is mérséklődött: 2001-ben 4017 esetben, tavaly pedig 3854 esetben kellett fizetni a vétkes autósok helyett. A tavalyi kifizetésekből 1,18 milliárd forintot dologi károkra, 400 millió forintot pedig személyi sérülésekre térítettek.

Az elmúlt időszakban nőtt a vétkes autóvezetőktől visszaszerzett összeg: míg 2001-ben 581 millió forintot, addig tavaly már 628 millió forintot követeltek vissza sikerrel. Jelenleg közel négyezer peres ügy van folyamatban, amelyek során a biztosító megpróbálja visszaszerezni a vétkes gépjárművezetőtől az okozott kár összegét.

A becslések szerint visszaszorulóban van a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás nélkül közlekedők száma: néhány évvel ezelőtt még az összes károkozó gépjármű 3 százalékára taksálták a szakemberek a nem fizetők arányát, a KSZ adatai szerint ez ma már csak 2 százalék körül van.

A határbiztosításokat a magyarországi határátkelőhelyeken kötik azoknak a külföldieknek, akik nem rendelkeznek itt is érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással.

A KSZ másik feladata, hogy azokat a károkat térítse, amelyeket magyar állampolgároknak okoznak külföldi autósok. Ezekre a károkra tavaly 886,8 millió forintot térítettek a Kártalanítási Számla terhére. A legtöbb károkozó a Magyarországra érkező román és ukrán gépkocsivezetők közül kerül ki, mondta Ragályi István.