Bush erős dollárt ígér

Vágólapra másolva!
Rövid távon a dollár gyengülése az Egyesült Államok számára kedvező, Európának nem az. Ettől függetlenül Bush amerikai elnök nyilatkozataiban erős amerikai dollárt ígér, Pedro Solbes, az Unió pénzügyi biztosa pedig az erős euró előnyeiről beszél.
Vágólapra másolva!
Történelmi csúcson az euró/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030528tortenelmi.html

A példátlanul gyenge dollár versenyképesebbé teszi az amerikai kivitelt, az export élénkülése pedig csökkenti a jelentős államháztartási hiányt. A gyenge dollár ugyanakkor drágítja az amerikai behozatalt, ami árszínvonal-növekedéshez vezet, vagyis elhárul a defláció veszélye. Európa számára a mostani árfolyam rövid távon semmi jót nem hoz: visszaeshet a kivitel, lassulhat az amúgy is jelképes növekedés, és az olcsóbb behozatal deflációhoz vezethet, ami visszavetheti a fogyasztást.

Bush ettől függetlenül erős dollárt ígér: a Vesztyi című orosz televíziós hírműsornak az elnök azt mondta, hogy gazdaságélénkítő programja nyomán erősödik majd az amerikai fizetőeszköz az euróhoz képest.

ADSL Profi/uzleti_internet/index.htmlBelépési díj nélkül, üzleti célú gyorsinternet hozzáférés.

Pedro Solbes az Európai Bizottság pénzügyekért felelős tagja pedig a spanyol televíziónak nyilatkozva pénteken úgy vélekedett, hogy az erős euró középtávon egészségesebb növekedést tesz lehetővé Európa számára - írja a távirati iroda. Solbes szerint az importált olaj olcsóbbodása csökkenti az inflációt, ami mérsékli a bérfeszültségeket, és lehetővé tesz az újabb európai kamatcsökkentést.

Pénteken dél felé egy euró 1,1838 dollárt ért a londoni bankközi devizapiacon.