Jelentősen csökkenhet az olaj ára

Vágólapra másolva!
Olajpiaci megfigyelők körében végzett felmérés alapján a nyersolaj árának mintegy 16 százalékos csökkenése várható az idei év második felében. A jóslatot elsősorban arra alapozzák, hogy az iraki exportolaj megjelenésével a kínálat meghaladja majd a keresletet.
Vágólapra másolva!
Rövidesen újraindulhat az iraki olajexport/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030524rovidesen.html

A Brent, északi-tengeri olajtípus ára a londoni olajtőzsdén az év második felében átlagosan 24,12 dollár lesz hordónként, állítják az elemzők. Az első félévben a referenciatípus átlagára 28,50 dollár körül alakult. A New York-i árupiacon az amerikai könnyűolajfajta az idén eddig tapasztalt 31,48 dolláros átlagáról 26,02 dollárra csökken az elemzők szerint.

A felmérés során egyes elemzők olyan jóslatokba is bocsátkoztak, hogy a Brent ára az idei negyedik negyedévben 20,50 dollár körül alakulhat. Irak termelése a háború előtt 2 millió hordó körül volt naponta, egyes elemzői vélemények szerint szeptemberre elérheti a napi 2,5 millió hordós szintet is.

Az olajpiaci megfigyelők messze nem egységesek abban, mit tesz majd az OPEC tíz nap múlva esedékes miniszteri értekezletén. A megkérdezettek több mint fele úgy látja, hogy az OPEC megelégszik termelése szinten tartásával. A kisebbség szerint az OPEC csökkenteni fogja árait, de szerintük egyelőre még bizonytalan, hogy ez a csökkentés mekkora mértékű lesz: a csökkentést fél és 2 millió hordó közöttire jósolják.