A Postabank eladásából fizetnék az M5-ös építését

Vágólapra másolva!
Az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza-Szeged közötti szakaszának építésére fordíthatja a gazdasági és közlekedési tárca a Postabank eladásából származó bevételt, ha az idén sikerül az ÁPV Rt.-nek értékesítenie a hitelintézetet. A Konzumbank privatizációjából származó összegeket is a sztrádaépítésre lehet majd fordítani- közölte Csillag István csütörtökön Budapesten, a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A gazdasági és közlekedési miniszter a szerdai kormányülésen született döntésről beszámolva elmondta: a Nemzeti Autópálya Rt. kész arra, hogy - ha az M5-ös továbbépítésére ez év végéig koncessziós joggal rendelkező Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-vel nem tudnak megállapodni - továbbépítse az autópályát.

A miniszter a Postabank eladásából remélt összeget nem kívánta megnevezni, ám azt közölte, hogy a 40 kilométeres útszakasz megépítése mintegy 60 milliárd forintba kerülne. Csillag István hozzátette, hogy jövőre mintegy 270 milliárd forintra volna szüksége az autópályák továbbépítéséhez.

A gazdasági tárca vezetője a folyamatban lévő beruházásokról elmondta, hogy 2004-re helyezik forgalomba az M30-as Emőd és Miskolc közötti szakaszát, 2004-re helyezik forgalmoba a Sajón átívelő forgalmi hidat és befejezéséhez közeledik a szekszárdi Duan-híd építése.

Csillag István hozzátette, hogy az M7-es és az M3-as autópályák, valamint az M70-es út továbbépítésével kapcsolatos közbeszerzések 2003 végére lezárulnak. Az M3-ason a Polgár-Görbeháza, az M7-esen a Balatonszárszó-Ordacsehi, illetve Becsehely-Letenye szakaszok építését kezdik meg, és megkezdődik az M70-es Letenye és Tornyiszentmiklós közötti szakaszának építése is. Csillag István a szóvivői tájékoztatón elmondta, hogy vizsgálják a magántőke bevonásának lehetőségét a sztrádaépítkezésekbe.