Ötéves mélyponton az autópiac

Vágólapra másolva!
A német Volkswagen konszern és az olasz Fiat autógyár volt a legnagyobb vesztese a nyugat-európai autópiac májusi visszaesésének, amely 5,2 százalékos zsugorodásával ötéves mélypontot ért el. A visszaesések dacára a távol-keleti gyárak javítottak pozíciójukon - írja a Bloomberg hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A brüsszeli székhelyű Európai Autógyártók Szövetségének (EAMA) pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint, a májusi eladások 1,22 millió járműre zuhantak az egy évvel korábbi 1,28 millióról. Az év első öt hónapjában 6,24 millió autót adtak el Nyugat-Európában, 3,8 százalékkal kevesebbet, mint 2002 ugyanezen időszakában. A legnagyobb visszaesést a Fiat szenvedte el, ugyanis nyugat-európai eladásai 16 százalékkal csökkentek májusban, míg a térségbeli piaci részesedése 7,3 százalékra esett vissza a tavaly májusi 8,2 százalékról.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az Európa legnagyobb autógyárának számító Volkswagen 5,8 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni, bár egyes részlegei a zsugorodó piac ellenére is javítani tudtak: a konszern prémiummárkájának számító Audi eladásai 4,2 százalékkal emelkedtek. Hasonló a helyzet BMW-nél is, mert amíg a bajor cég összeladásai 9,9 százalékkal csökkentek, addig a Mini iránti kereslet 15 százalékot javult egy év alatt. A Renault 127 334 autót tudott értékesíteni májusban, ami 8,4 százalékos csökkenésnek felel meg. A francia gyár közleménye szerint a negatív trendet megfordíthatja a héten bemutatkozó Megane Scenic egyterű, amelynek elődmodellje a Renault egyik húzómodellje volt.

Elemzők szerint az eladások visszaesése jól tükrözi a nyugat-európai gazdaság stagnálását, továbbá az iraki háború (utó)hatását. Az értékesítések további visszaesése még erősebb árversenyre ösztönzi a gyártókat, így hamarosan Európában is olyan brutális piaci harc dúlhat, mint az Egyesült Államokban - véli Keith Hayes, a Goldman Sachs londoni elemzője.

Amíg a legtöbb európai autógyár az értékesítések visszaesésével volt kénytelen szembesülni, addig a távol-keleti gyárak erősíteni tudtak pozíciójukon: a Japán cégek nyugat-európai piaci részesedése az év első öt hónapjában 12,2 százalék volt, a tavalyi ugyanezen időszak 11,2 százalékos részaránya helyett. A dél-koreai autógyártók részaránya pedig 3,1 százalékra emelkedett a tavalyi első öt havi 2,7 százalékról.

Az autóimportőrök többsége nem emel árat/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20030606azautoimportorok.htmlVisszaestek a nyugat-európai autóeladások/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20030515visszaestek.html