Vágólapra másolva!
Nincs állami szereplője a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által vizsgált Pannonplast-ügyletnek - jelentette ki a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Gál J. Zoltán kérdésre válaszolva elmondta, hogy magáncégek vitájáról van szó, amiben a PSZÁF végzi a dolgát. A kormányszóvivő beszámolt arról, hogy a PSZÁF elnökhelyettese az üggyel kapcsolatban a héten levelet írt a miniszterelnöknek és ebben az ügylet kapcsán megnevezett egy állami céget is.

A miniszterelnök azonnali vizsgálatot rendelt el, amely után az Állami Autópálya Kezelő (AÁK) Rt. vezetése egy sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozta az adott dokumentumokat. A kormányszóvivő szerint ez alapján megállapítható, hogy egy jogszerű, jóhiszemű ügyletet hajtott végre az ÁAK Rt., "ilyen értelemben a céggel kapcsolatos vélekedések igaztalannak bizonyultak" - tette hozzá a kormányszóvivő.

Korábbi sajtóértesülések arról számoltak be, hogy az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. beavatkozásával vásárolták fel a Pannonplast Rt.-t. Az ügy előzménye, hogy a Pannonplastban három társaság, a Britton Kft., a Pevdi Kft. és a Kartonpack Rt. szerzett közös megegyezéssel tulajdont, amely tranzakciót a K&H Equities brókerházon keresztül bonyolították. A tulajdonszerzést részben finanszírozta egy, a PSZÁF jelentésben csak "állami tulajdonban álló, költségvetési forrásokból gazdálkodó gazdasági társaságként" jelölt intézmény.

Az ÁAKfelett tulajdonosi jogokat gyakorló Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint az ÁAK a K&H Equitiesen keresztül törvényes lehetőségeit kihasználva szabad pénzéből gazdálkodott: állampapírokat vásárolt, és ezek a befektetések eredményesen lezárultak. Az ÁAK ezen túlmenően nem vett részt semmiféle tőzsdei, vagy tőzsdén kívüli tranzakcióban, áll a közleményben.