A reálkeresetek 13,5 százalékkal nőttek

Vágólapra másolva!
Az év első négy hónapjában a bruttó átlagkereset 14,8 százalékkal, a nettó 18,5 százalékkal, a reálkereset pedig az infláció 4,4 százalékos növekedése mellett 13,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

Tavaly az első négy hónapban a bruttó nominális átlagkereset 18,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,9 százalékkal, a reálkereset 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az év első harmadában a nemzetgazdaságban átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, 0,7 százalékkal többen, mint egy évvel azelőtt. Ezen belül a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál 0,6 százalékkal csökkent, a költségvetési intézményeknél 3,7 százalékkal nőtt az alkalmazásban állók száma.

2003 első négy hónapjában a nemzetgazdaságban teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 14,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mértet. A versenyszférát 9 százalékos, a költségvetést 25,9 százalékos keresetnövekedés jellemezte.

A nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 129 000 forint volt, a versenyszférában dolgozók átlagosan 119 400 forintot, míg a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 151 300 forintot kerestek.

KSHhttp://www.ksh.hu

A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (251 300 Ft), ezt követte a vegyipar (165 000 Ft), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (162 800 Ft), az oktatás (156 400 Ft), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (150 900 Ft), a humán-egészségügyi ellátás (141 800 Ft), ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (138 200 Ft), valamint az egészségügyi, szociális ellátás (129 700 Ft).

Legkevesebbet a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártásában (69 900 Ft), a máshova nem sorolt feldolgozóiparban (79 000 Ft), a mezőgazdaságban (82 300 Ft), a szálláshelyszolgáltatás, vendéglátásban (84 000 Ft), illetve az építőiparban (86 900 Ft) dolgozók kerestek.