Százmilliárdos aszálykár

Vágólapra másolva!
Több mint 50 éve nem volt az idei szárazsághoz hasonló időjárás Magyarországon, ami milliárdos aszálykárokat okoz a mezőgazdaságból élőknek. A korábbi évek átlagánál 30-40 százalékkal kevesebb burgonya-, és gabonatermés várható.
Vágólapra másolva!
Németh Imre

A kormány csak a jövő szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen módon ad kárenyhítést az agrártermelőknek a kedvezőtlen időjárás okozta terméskiesés pótlására, mivel a Pénzügyminisztériummal még folyik az egyeztetés, hogy mekkora lehet a támogatás, és a szükséges összeget milyen forrásból biztosítják - mondta Németh Imre földművelődésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn Nyíregyházán. A mezőgazdasági tárca vezetője a kárenyhítés lehetséges módjainak részleteiről nem kívánt nyilatkozni, az elképzelések közül azonban megemlítette a hosszú távú kedvezményes termelői hitelfelvétel lehetőségét.

Németh Imre szerint állami kezességvállalás mellett jelentős kamattámogatással vehetnek majd fel kölcsönt a gazdálkodók, amelyből korábbi hiteleiket is törleszthetik, illetve biztosíthatják a tőkét a következő évi termelés indításához. A gabonaágazat helyzetéről szólva elmondta: a tárca a téli fagyok és az aszály miatt komoly terméskiesésre számít.

"A legutóbbi öt év átlagterméséhez képest várhatóan több mint egymillió tonna kalászos gabonával kevesebbet takaríthatnak be a gazdálkodók" - közölte a miniszter, hozzátéve: őszi búzából a hektáronkénti átlagtermés jó, ha eléri majd a 3 tonnát. A tárca összesen 2,8-2,9 millió tonnára becsüli az ország gabonatermését, ami a hazai szükségleteket fedezi. Németh Imre az elmúlt évtized legnagyobb természeti kártételű évének nevezte az ideit.