Mérsékelten optimisták a nagyvállalatok

Vágólapra másolva!
A legnagyobb magyarországi vállalkozások véleménye alapján készített TOP 100 konjunktúra index értéke júniusban 53 százalék volt, ami 2 százalékponttal alacsonyabb a májusinál, közölte az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet kedden. Az intézet szerint a nagyvállalati kör féléves gazdasági várakozásait továbbra is mérsékelt optimizmus jellemzi.
Vágólapra másolva!

Júniusban a TOP-100 nagyvállalati kör Magyarország 2003. évi gazdasági kilátásait a korábbinál visszafogottabb derűlátással ítéli meg. Az előző két hónaphoz viszonyítva kevesebben feltételeznek kismértékű javulást, ugyanakkor többen várnak változatlan feltételeket. A nagyvállalatok saját teljesítményének rövid távú előrejelzésében növekvő optimizmus érzékelhető, az Ecostat jelentése szerint. A feltételek romlásától tartó cégek részaránya az utóbbi háromnegyed évben a legalacsonyabb, 12 százalék.

Júniusban a termelésnövelés lehetőségének megítélése kismértékben romlott a korábbiakhoz képest. A legutóbbi felmérés szerint a cégek 46 százaléka bízik a termelés növelésének lehetőségében, közülük 40 százalék 0-5 százalék közötti fejlődést prognosztizál.

A TOP-100 vállalatok belföldi értékesítésre vonatkozó előrejelzése visszafogottabb a korábbiaknál, ugyanakkor a cégek mintegy fele stabil, 42 százalékuk pedig a korábbinál jobb értékesítési feltételekkel számol exportpiacain. Júniusban a külpiaci kereslet bővülését a cégek 42 százaléka, szinten maradását 46 százalékuk prognosztizálta.

A magyar nagyvállalatok több mint kétharmada a munkaerőpiac stabilitásának fennmaradásában bízik. Stabil pénzügyi helyzetük fennmaradását várja a cégek 52 százaléka a második félévben. Javuló likviditásban bízik 15, rosszabbodástól tart 33 százalékuk.

A termelői árak jelentős emelkedését várják

Az Ecostat felmérése szerint a cégek inflációs várakozásai kedvezőek. A nagyvállalati kör véleménye szerint a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 2003-ban 5,1 százalék lesz. A vállalatok 58 százaléka szerint az infláció a 4-5 százalék közötti, 32 százalékuk szerint az 5-6 százalék közötti sávban várható. Decemberben a pénzromlás mértékét a májusihoz hasonlóan 4,8 százalékban prognosztizálják a cégek.

Júniusban a termelői árak éves átlagos emelkedését a vállalatok erőteljesen felfelé korrigálták. Az áprilisi 3,8; a májusi 3,2 százalékos prognózissal szemben legutóbb 4,3 százalékos éves átlagos értékesítési áremelést jeleztek a nagyvállalatok. Továbbra is viszonylag magas, 24 százalék azon vállalkozások aránya, amelyek a piaci versenyre tekintettel áremelést nem tervezhetnek. A nagyvállalati körben első ízben jelennek meg deflációs tendenciák, áll az Ecostat jelentésében.