Érthetetlen növekedés a kínai internetpiacon

Vágólapra másolva!
Váratlan, és egyelőre megmagyarázhatatlan fellendülés tartja izgalomban a kínai internetpiacot. A nagy kínai tartalomszolgáltatók részvényárai az utóbbi egy évben akár huszonötszörösükre is növekedtek. A cégek a sikerre újabb nagy értékű kötvénykibocsátással válaszoltak, de egyes elemzők szerint a kíníai cégek nem elég erősek ahhoz, hogy hosszú távon is megtarthassák jelenlegi vezető pozíciójukat. 
Vágólapra másolva!

A három legnagyobb kínai tartalomszolgáltató: a Sina.com, a Sohu.com és a NetEase.com közül az utóbbi szánta rá magát utolsónak arra, hogy 100 millió dolláros részvénycsomag piacra dobásával lovagolja meg a kínai internetpiacon végigsöprő sikerhullámot. A Sohu még kedden, a Sina pedig egy hónappal ezelőtt jelent meg a piacon újabb részvénycsomagjával.

Az egyelőre érthetetlen, miért emelkednek ilyen lendületesen a Kínai tartalomszolgáltatók részvényei. Egyes elemzők a cégek által üzemeltetett portálokon beindított újfajta, fizetős SMS szolgáltatással magyarázzák a jelenséget, míg mások szerint a SARS járvány kapcsán bevezetett kijárási tilalom miatt a kínaiak egyszerűen többet interneteztek, mint eddig. - tudósít a BBC.

Bár a Sohu a múlt hét folyamán nagy összegű profitról számolt be, egyes elemzők spekulációt szimatolnak a részvénykibocsájtás mögött, ugyanis a vállalat által közzétett adatok nem indokolnak ilyen nagy összegű részvénykibocsátást.