Javult az építőipar teljesítménye májusban

Vágólapra másolva!
Az építőipari termelés mennyisége májusban munkanaptényezővel kiigazítva és korrekciók nélkül egyaránt 5,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első öt hónapjában az építőipari termelés nyolc százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.
Vágólapra másolva!

Az építőipari termelés áprilisban a kiigazított és a kiigazítatlan adatok szerint egyaránt 10,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly májusban a termelés mennyisége munkanaptényezővel kiigazítva 23,8 százalékkal haladta meg a 2001 májusit, míg az előző havinál 0,5 százalékkal volt magasabb.

A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének termelése 2003 májusában 5,1 százalékkal, az év első öt hónapjában 18,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Ezzel szemben az épületgépészeti szerelés termelése májusban 38,4 százalékkal, míg az év elejétől összesen 12,7 százalékkal növekedett.

A befejező építés termelése májusban 8,4, az első öt hónapban 4,6 százalékkal csökkent. Mind az épületek, mind az egyéb építmények építése (5,1, illetve 5,7 százalékkal) emelkedett a tavaly májusihoz képest.

A legalább öt főt foglalkoztató szervezetek adatai alapján a termelés mennyisége az év első öt hónapjában valamennyi régióban csökkent. A legnagyobb mértékben a közép-magyarországi (21,6 százalékkal) székhelyű szervezetek termelése esett vissza.

KSHhttp://www.ksh.hu

Az építőipari vállalkozások májusban az egy évvel korábbinál 27,9 százalékkal kisebb mennyiségű új szerződést kötöttek. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 38 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi magas bázistól, míg egyéb építményekre 13,9 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek.

2002 májusához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,2 százalékkal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 4,5 százalékkal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havinál 0,1 százalékkal voltak magasabbak.