Havi 13 milliót fial a lottó ötös

Vágólapra másolva!
Szombaton sem volt öttalálatos szelvény a lottón, így ezen a héten tovább halmozódik az eddig 1,8 milliárd forintot is maghaladó főnyeremény összege. A Magyar Hírlap összeállításából kiderül, hogy a majdani szerencsés nyertes mekkora hozamra számíthat, ha úgy dönt, hogy a teljes összeget befekteti.
Vágólapra másolva!

Magyarországon az uniós szokásokkal ellentétben továbbra is a bankbetét a legnépszerűbb befektetési forma, amelynek előnye, hogy rendkívül biztonságos, ugyanakkor igen alacsony kamatokkal kell számolni. A legtöbb hozamra jelenleg az Általános Értékforgalmi Bank megtakarítási számlájával tehet szert a szerencsés nyertes, amely éves lekötés esetén havi 13 millió 373 ezer forintot eredményez. A második helyen a Raiffeisen Bank 8,1 százaléka áll, de itt már csak 12 millió 744 ezer forintra lehet számítani.

A betéteknél némileg kedvezőbb - a lejárattól függő - hozammal kecsegtetnek, de hasonlóan biztonságosak az állampapírok. Az egyéves kincstárjegy 13 millió 814 ezer forint hozamot eredményez havonta, de a rövidebb lejárató jegyek ennél többet hoznak. Utóbbiaknak ugyanakkor hátrányuk, hogy a lejárat utáni újbóli befektetéskor a hosszú távú kamatcsökkentési tendencia miatt sokkal rosszabb feltételek mellett köthető le a pénz. A kamatok egy százalékos növekedése mellett például egyéves lekötés esetén 19 millió forintot veszítene a nyertes.

Befektetés/uzletinegyed/befektetes/index.htmlAz [origo] rovata

Nagyobb hozam reményében érdemesebb a kockázatosabb befektetéseket választani. Ezek közül kisebb rizikóval járnak a kötvényalapok, amelyek közül az utóbbi évben az OTP Maxima eredményezte a legnagyobb hozamot. Az alap 8,8 százalékos kamat mellett havi 13 millió 845 ezer forintot hoz az 1,888 milliárd forintos főnyeremény után. Második helyen az Aegon Belföldi Kötvény áll, amely 8,28 százalékot - 13 millió 27 ezer forintot - eredményez, harmadikon pedig a Postabank Millennium 8,18 százalékos hozammal, azaz havi 12 millió 869 ezer forinttal.

A részvényalapok még ennél is nagyobb haszonnal kecsegtetnek, természetesen jóval magasabb kockázat mellett. A legjobban jelenleg a Concorde részvényalap fizet, amely az elmúlt fél évben 32,1 százalékos hozamot eredményezett a befektetőknek. A lottó főnyeremény ebben az esetben több mint 50 millió forintot hozna havonta a szerencsés nyertesnek. Az adómentes profitot olykor 1-2 százalékos díj terheli, ami az 1,888 milliárd forintos fődíjnál mintegy 190 millió forint - írja a Magyar Hírlap.