Zárásra erősödött a forint

Vágólapra másolva!
A bankközi devizapiacon hétfő délután 7,77 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 8 ponttal erősebben, mint pénteken. Az overnight kamatszint csökkent, ugyanakkor a hosszabb lejáratok kamata jelentős mértékben emelkedett.
Vágólapra másolva!

Az euró árfolyama reggel 260,30 forinton állt, innen fokozatosan gyengülve jutott el egészen 261,50-ig, majd újra erősödni kezdett, mikor a jegybank közölte, hogy 250-260 forint/euró körüli árfolyamszintet tekint egyensúlyhoz közelinek. Délután négy órakor 260,30/55 forinton jegyezték az eurót.

Gyengült a dollár a nemzetközi piacokon

Az árfolyammozgást a Monetáris Tanács bejelentésein kívül jelentős mértékben alakították a nemzetközi trendek is. A nap során a dollár/euró árfolyam 1,1240-ről 1,1185-re módosult, Budapesten az amerikai valutát a pénteki 231,30/50 után 232,70/233,00 forinton jegyezték.

A forintpiacon ellentétesen mozdultak a kamatok. Míg az elsősorban a likviditási helyzet által befolyásolt overnight kamatszint a pénteki 9,90/10,00 százalék és a reggeli 10,10 százalékos nyitás után délutánra 9,50/80 százalékig ereszkedett, a hosszabb lejáratok kamata a jegybanki bejelentések hatására nőtt. Az éves kamat a pénteki 8,70-8,80 százalékról 9,05 százalékra módosult.