Bővült a kiskereskedelmi üzlethálózat

Vágólapra másolva!
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat a második negyedévben az előző negyedéves mérséklődést követően ismét bővült: 6,4 ezer üzlet kezdte meg működését és 5,6 ezer zárt be, így 790-nel növekedett az üzletállomány. A második negyedév végén a hazai 163,9 ezer kiskereskedelmi üzletet 111,4 ezer vállalkozás működtette - közölte honlapján a KSH.
Vágólapra másolva!

A második negyedben megnyitott 6,4 ezer üzlet összesen 546 ezer m2 eldóterületű. Az új üzletek átlagos alapterülete 85,8 m2 volt, 4,6 százalékkal magasabb, mint az első negyedévben. A legnagyobb üzletek között 2 hipermarket és 3 nagy alapterületű szakáruház található.

Jelentős számban adtak ki új működési engedélyt nagyobb alapterületű bútor-, építésianyag-, gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedéshez, valamint kínai ruházati áruházak üzemeltetéséhez is.

A második negyedévben az új üzletek 46 százalékát a közép-magyarországi régióban, egyharmadát Budapesten nyitották. Legkevésbé a dél-dunántúli régió üzlethálózata bővült, emellett az üzletek száma is leginkább ebben a régióban csökkent.

Településnagyság szerint vizsgálva, 2003 első félévében a 10 ezernél kevesebb lakosú települések valamennyi kategóriájában (összesen 321-gyel) csökkent a működő üzletek száma, míg az ennél nagyobb népességű településeken (803-mal) növekedett.

KSHhttp://www.ksh.hu

A második negyedévben legnagyobb számban a kultúr- és egyéb iparcikk-; a textil-, ruházati és lábbeli-, valamint az iparcikk jellegű vegyes üzletek száma gyarapodott. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek állománya 86-tal bővült, a boltok kétharmadát a közép-magyarországi régióban nyitották.

Június végén nyolccal kevesebb gépjármű-üzemanyagtöltő állomás működött az országban, mint március 31-én. A második negyedévben csak az észak-alföldi régióban bővült a töltőállomás-hálózat, a többi régióban számuk csökkent, vagy változatlan maradt.